Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: egyedül a Flamengo kapott ki hazai pályán a negyeddöntő első meccsén – KÖRKÉP

Ezen a héten keddtől csütörtökig bonyolították le a Libertadores-kupa negyeddöntőjének első mérkőzéseit…

(Photo by Dhavid Normando/Getty Images)

Az argentin rekordbajnok River Plate 1-1-es döntetlent játszott a Libertadores-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a chilei Colo-Colo vendégeként. Az újból Marcelo Gallardo által irányított “milliomosok” az első félidő hajrájában szerezték meg a vezetést két csereként beállt világbajnok labdarúgó összjátékából, hiszen M. Acuna középre ívelt szabadrúgását követően Germán Pezzella pofozta be a hálóba a vezető gólt. Az argentin gárda hiába került lépéselőnybe, a második félidő derekánál a házigazda kiegyenlített, a veterán Vidal indításából a Colo-Colo legnagyobb ígérete, Carlos Palacios szerzett nagyszerű találatot. A hátralévő játékidőben mindkét csapat előtt adódott lehetőség, hogy eldöntse a mérkőzést, de nem született újabb találat. A legvégén egyre inkább elszabadultak az indulatok, a játékvezető egy páros kiállítással igyekezett lehűteni a kedélyeket, de az első mérkőzésen végül semmi nem dőlt el.

Colo-Colo – River Plate 1-1 (0-1)
Gólszerzők: C. Palacios (61.), ill. Pezzella (43.)
Kiállítva: Falcon (90.), ill. P. Díaz (90.)

 

A címvédő Fluminense egy hajrábeli találattal 1-0-s győzelmet aratott hazai pályán az Atlético Mineiro elleni párharc első felvonásán. Az első játékrészben a két csapat inkább küzdött egymással, a kapuk keveset forogtak veszélyben, majd a fordulást követően Mano Menezes együttese igyekezett ráerőltetni akaratát az ellenfélre, több-kevesebb sikerrel. A Flu sokáig hiába próbálkozott, kevés lehetőséget tudott kialakítani, az ideje pedig egyre inkább fogyott, hogy előnyt szerezzen. Végül azonban a 87. percben Keno bal oldali elfutása után középre játszott, a csereként beállt Lima fejesébe pedig Everson csak beleütni tudott. A rióiak ezzel a góllal minimális lépéselőnybe kerültek a visszavágó előtt.

Fluminense – Atlético Mineiro 1-0 (0-0)
Gólszerző: Lima (87.), ill.

 

A másik brazil párharcban, a Botafogo és a Sao Paulo küzdelmes mérkőzésen gól nélküli döntetlenre végzett egymással. A riói gárda az első félidőben még nem tudott fölényt kiharcolni, a második játékrész során azonban a brazil bajnokság éllovasa valósággal kapuja elé szegezte az SPFC-t. A rióiak Almada és Savarino vezetésével alaposan megnyomták a második félidőt, azonban hiába egykapuztak, a legnagyobb lehetőségeket sem tudták gólra váltani, így képtelenek voltak előnyt szerezni az idegenbeli visszavágóra. A Sao Paulo számára idegenben tökéletes lehet a döntetlen.

Botafogo – Sao Paulo 0-0 (0-0)
Gólszerzők:ill.

 

A negyeddöntő legnagyobb meglepetéseként az uruguayi Penarol 1-0-s győzelmet aratott a brazil Flamengo vendégeként a Maracanában. A hazaiak hiába játszottak jelentős fölényben a meccs nagy részében és alakítottak ki jóval több helyzetet, a találkozó egyetlen gólját a sárga-feketék szerezték. Az első negyedóra végén egy nagyszerűen kijátszott ellentámadás végén Silvera lekészítéséből Javier Cabrera közeli kapáslövése a kapufa segítségével kötött ki A. Rossi ketrecében. A Rubro-negro hiába támadott sokkal többet, próbálkozásai nem vezettek sikerre a nagyszerű napot kifogó Aguerre kapussal szemben, aki remek védéseket mutatott be, így a montevideóiak előnyből várhatják a hazai visszavágót.

Flamengo – Penarol 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. J. Cabrera (13.)

 

Az egyes párharcok visszavágóit a jövő héten rendezik meg fordított pályaválasztással.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!