Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: hátrányból felállva nyerte meg az örökrangadót a Ferencváros! – videóval

A labdarúgó NB I 7. fordulóját az MTK Budapest és a Ferencváros 225. örökrangadója nyitotta.

A Ferencváros kezdte aktívabban a mérkőzést, amit két pontatlan Ben Romdhane lövéssel jeleztek a zöld-fehérek az első negyedórában. Ezt követően viszont a szezon folyamán először hátrányba került Pascal Jansen csapata. A 16. percben Polievka tudott meglógni a szélen egy indítással, majd a középre tett labdájára Kosznovszky érkezett, Ramirez azonban csak szabálytalanul tudta őt megállítani, így büntetőhöz jutott az MTK. A labda mögé Bognár állt, aki magabiztosan a jobb alsóba lőtt, 1-0! Nem tartott sokáig azonban a hazaiak előnye, a 25. percben ugyanis egalizált a Fradi! Makreckis adta be a labdát a jobb oldalról, amit Varga 6 méterről a bal alsóba bólintott, 1-1! Az egyenlítést követően sem lassított a Ferencváros, amely a félidő második felében egyértelműen irányította a játékot. A 31. percben ismét Varga veszélyeztetett fejjel/vállal, de a próbálkozása kevéssel a kapu mellett hagyta el a játékteret, majd nem sokkal később Rommens szabadrúgása jutott át a szétnyíló sorfalon, és kevéssel a jobb alsó mellett zúgott el. A Fradi fölénye végül még a szünet előtt újabb góllá érett! A 44. percben Kehinde lőtt kapura a tizenhatosról, ami lepattant az egyik védőről, erre pedig Raul Gustavo tudott lecsapni, és közelről mattolta Demjént, 1-2!

A második játékrész első veszélyes helyzete a 62. percben alakult ki, amikor Bognár ezúttal szabadrúgásból próbálta meg bevenni Dibusz kapuját, 21 méterről leadott lövését azonban ki tudta ütni a bal sarokból a kapus. A 68. minutumban egy formás akció végén ismét Bognár lőtt a tizenhatoson kívülről, Dibusz azonban ezt magabiztosan fogni tudta. Hiába játszott azonban mezőnyfölényben az MTK a második félidő nagyobb részében, a véghajrá kezdetén eldöntötte a három pont sorsát a Ferencváros. A 80. percben Traoré lepattanó lövése Saldanha elé került, ő pedig 11 méterről a bal alsóba vágta a labdát, 1-3! A 90. percben még egy MTK lehetőséget lehetett feljegyezni, amikor Németh passza után Polievka az ötös bal sarkáról a hosszú alsót vette célba, de a tekerése végül elkerülte Dibusz kapuját, így a Ferencváros hátrányból felállva 3:1-re nyerte meg a 225. örökrangadót.

MTK Budapest – Ferencváros 1-3 (1-2)
Helyszín:
Új Hidegkuti Nándor Stadion Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerzők:
Bognár (18. – büntető) ill. Varga (25.), Raul Gustavo (44.), Saldanha (80.)
Sárga lapok: Hej (5.) ill. Ramirez (16.), Ben Romdhane (62.)
Kiállítás:ill.-

MTK Budapest: Demjén – Kovács (Antonov 62.), Beriashvili, Varju, Hej (Kádár 46.) – Kata, Bognár (Stieber 76.), Horváth (Végh 46.) – Kosznovszky, Polievka, Jurina (Németh 76.) Vezetőedző: Horváth Dávid

Ferencváros: Dibusz – Makreckis (Botka 76.), Cissé, Raul Gustavo, Ramirez (Civic 76.) – Rommens, Ben Romdhane (Maiga 66.) – Zachariassen, Kehinde (Saldanha 66.), Traoré (Kady Borges 84.) – Varga Vezetőedző: Pascal Jansen

A mérkőzés összefoglalója:

A 7. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
MTK Budapest – Ferencváros 1-3

Szombat:
14:30 Zalaegerszeg – Kecskeméti TE (Tv: Duna World)
17:00 Újpest – Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
19:30 Nyíregyháza – Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)

Vasárnap:
16:30 Puskás Akadémia – Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
19:00 Győri ETO – Paks (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore