Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Az utóbbi időben egyre több labdarúgó szólalt fel a mérkőzések számának növekedése miatt…
(Photo by Gonzalo Arroyo – UEFA/UEFA via Getty Images)
A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti véleménye szerint a játékosok akár kevesebb fizetésért is hajlandóak lennének kevesebb mérkőzést játszani egy-egy szezont:
“A mostani panaszáradat nem fogja megváltoztatni a jelenlegi idény versenynaptárát. Ezzel tisztában kell lennünk, akárcsak azzal, hogy a játékosok egyre jobban elfáradnak. Az aktuális versenynaptár már így marad, a játékosok a futball jövőjén szeretnének változtatni. El kell gondolkodni ezen, mert a cél az, hogy a futballisták kevesebb meccset játsszanak a sérülések elkerülése érdekében. A játékosok hajlandóan kevesebb pénzért focizni, ha csökken a mérkőzésszám.”
“Tudom, hogy még nem értük el a legjobb formánkat, de ez normális az idény ezen szakaszában. Az elmúlt években sem szeptemberben játszottunk csúcsformában, hanem októberben és novemberben, amikor igazán beindul a szezon. Pillanatnyilag jól állunk, még ha játszhatnánk ennél jobban is” – tette hozzá az olasz tréner saját csapatáról.
A “királyi gárda” a spanyol bajnokság (La Liga) következő fordulójában az Espanyolt fogadja szombat este.
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta