Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: fordulatos, hétgólos mérkőzésen győzte le a Leverkusen a Wolfsburgot – videóval

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 4. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén, a címvédő Bayer Leverkusen látta vendégül a Wolfsburgot.

(Photo by Leon Kuegeler/Getty Images)

A vezetést nagyon korán, már az 5. percben megszerezték a vendégek, egy beadást követően pechesen ért bele a labdába Mukiele, aki így öngólt vétett, 0-1! Az egyenlítő találat azonban nem váratott sokáig magára, Granit Xhaka készítette le a labdát Florian Wirtznek, a támadó pedig belsővel a jobb alsóba lőtt, 1-1! A 32. percben pedig sikerült megfordítania a mérkőzés állását a hazaiaknak, Grimaldo tekert a hosszú ötösre egy szögletet, amire Jonathan Tah még rá is készülhetett, olyan üresen állt, majd a belső védő a hosszúba bólintott, 2-1! Azonban a Wolfsburg nem esett össze, sőt, még az első játékrészben megfordították a mérkőzés állását. A 37. percben Kaminski ívelt a kapu torkába egy szögletet, amit Bornauw számolt ki a legjobban és 2 méterről a kapuba bólintott, 2-2! A hosszabbítás első percében ragadta magához ismét a vezetést a vendég csapat, Svanberg vezette lendületből a labdát a védelemre, majd 17 méterről előtte, és a labda ugyan nem ment sarokra, de Hradecky csak beleérni tudott védeni már nem, 2-3! A szünetre így meglepetésre egygólos vendég előnnyel mehettek a csapatok.

A második félidő elején gyorsan egyenlíteni tudott a Leverkusen, a 49. percben Aleix García remekül tekert a kapu elé egy szögletet, amire a csereként beálló Hincapie teljesen üresen ugorhatott fel és nem is hibázta el az előtte adódó óriási lehetőséget, közelről a kapuba bólintott, 3-3! A hazaiak nyomtak végig, de kevés helyzetük alakult ki, a 77. percben Boniface veszélyeztetett, de Grabara hárítani tudott. A 90. percben emberelőnybe kerültek a “gyógyszertáriak” Gerhardt kiállítását követően, így a hosszabbításban egy picivel könnyen dolguk volt. A hosszabbítás első percében Xhaka lőtt kis híján gólt, viszont a kapufát súrolta a lövése. A győzelmet végül csak sikerült kiküzdenie a Leverkusennek, a ráadás 3. percében Victor Boniface vette át Palacios lecsúszott lövését, majd háttal a kapunak ráfordult és kilőtte a jobb alsót, 4-3! A hátralévő pár percben még ismét Boniface veszélyeztetett, de újabb gól már nem esett.

Bayer Leverkusen – Wolfsburg 4-3 (2-3)
Helyszín: BayArena (Leverkusen), Vezette: S. Stegemann
Gólszerzők: Wirtz (14.), Tah (32.), Hincapie (49.), Boniface (90+3.) ill. Mukiele (5. – öngól), Bornauw (37.), Svanberg (45+1.)
Sárga lap: Belocian (36.), Grimaldo (45+5.), Adli (51.), Frimpong (90.) ill. Tomas (50.), Zesiger (80.) Grabara (90+2.), Arnold (90+2.)
Kiállítás: ill. Gerhardt (90.)

Leverkusen: Hradecky – Tapsoba, Tah, Belocian (Hincapie 46.) – Mukiele (Frimpong 46.), Xhaka, A. García (Palacios 79.), Grimaldo – Adli (Terrier 56.), Wirtz, Schick (Boniface 68.). Vezetőedző: Xabi Alonso

Wolfsburg: Grabara – Fischer, Bornauw, Zesiger, Kaminski – Arnold, Svanberg (Ozcan 72.) – Baku, Wimmer (Vranckx 72.), Tomas (Gerhardt 71.) – Amoura (Vavro 90+2.). Vezetőedző: Ralph Hasenhuttl

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 4. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Augsburg – Mainz 2-3

Szombat:
Heidenheim – Freiburg 0-3
Union Berlin – Hoffenheim 2-1
VfL Bochum – Holstein Kiel 2-2
Werder Bremen – Bayern München 0-5
Eintracht Frankfurt – Mönchengladbach 2-0

Vasárnap:
Bayer Leverkusen – Wolfsburg 4-3
17:30 VfB Suttgart – Borussia Dortmund
19:30 St. Pauli – RB Leipzig

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore