Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hiába védekezett hősiesen az Arsenal, a 98. percben pontot tudott menteni a Manchester City! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 5. fordulóját a két bajnokaspiráns, a Manchester City és az Arsenal csúcsrangadója zárta.

(Photo by Michael Regan/Getty Images)

A hazai pályán játszó Manchester City kezdte sokkal jobban a mérkőzést, ennek pedig jól látható jelei voltak az első negyedórában. Az első veszélyes lehetőség a 7. percben Gündogan előtt adódott, aki a jó labdaátvétele után lőhetett a tizenhatoson belülről, de a próbálkozása célt tévesztett. Két perccel később Savinho tört be a szélről a játéktér közepére, majd kiváló ütemben ugratta ki Haalandot, aki 13 méterről a bal alsóba gurított, 1-0! A 15. percben Gündogan növelte majdnem tovább az előnyt, miután 20 méterről végezhetett el szabadrúgást, Raya hiába repült, de a kapufa megmentette a vendégeket. A játékrész közepéhez érve aztán nagy veszteség érte a Cityt, Rodrinak ugyanis kifordult a térde, így őt le kellett cserélnie Guardiolának. Ráadásul pár pillanattal később egyenlített az Arsenal! Egy gyorsan elvégzett szabadrúgással Martinelli tudott megindulni a szélen, majd a visszagurított labdáját Calafiori rúgta el mindenféle állítgatás nélkül, ami kifelé csavarodva a bal felsőben kötött ki, 1-1! A következő nagy lehetőség a 38. percben alakult ki, amikor Saka jobb oldali beadását Gabriel 3 méterről a felső sarok mellé fejelte! A 42. percben Martinelli centerezése után Trossard tudott Gündogan szorításában 13 méterről lőni, de a próbálkozás a kapu felett hagyta el a játékteret. A ráadás kezdetén aztán fordítani tudtak az „Ágyúsok”! Ismét Saka ívelte be a szögletet, Gabriel pedig megint meg tudta verni az emberét, és a hosszú oldalon ezúttal közelről a jobb felsőbe fejelt, 1-2! A szünet előtt azonban megint fordult a helyzet, miután a játékvezető második sárgával kiállította Trossardot, így az Arsenalra egy teljes félidőnyi emberhátrány várt!

Ahogy az várható volt, az Arsenal egy élő falat húzott a kapuja elé az első pillanattól kezdve, a City pedig megpróbálta ezt feltörni. Eleinte átlövésekkel próbálkoztak a hazaiak, ezek közül a legveszélyesebb az 57. percben Walker lövése volt, amit Rayának kellett nagy bravúrral hárítania. Az 59. minutumban újabb Raya bravúrral volt szükség, aki Haaland közeli fejesét tudta kiütni, majd a kipattanót Silva vágta a kapu fölé. A 61. percben egy kapu előtti kavarodás végén Gvardiol tudott lőni 14 méterről, Raya azonban vetődve leért erre a próbálkozásra is. A City a folytatásban sem talált rést az Arsenal pajzsán, a távoli lövések pedig vagy pontatlanra sikeredtek, vagy Raya hatástalanította őket. A 87. percben Gvardiol lőtt kapásból 15 méterről a jobb alsó irányába, Raya azonban erre a lövésre is leért. Már-már úgy nézett ki, hogy az Arsenal egy elképesztő védekezést bemutatva meg tudja őrizni az előnyét, de a 98. percben egy szöglet utáni kavarodás végén Stones tudott betalálni, így 2:2-vel ért véget a szuperrangadó!

Manchester City – Arsenal 2-2 (1-2)
Helyszín:
Etihad Stadion Vezette: M. Oliver
Gólszerzők:
Haaland (9.), Stones (90+8.) ill. Calafiori (22.), Gabriel (45+1.)
Sárga lapok: Ederson (23.), Dias (45+2.), Silva (90+1.) ill. Trossard (34.), Partey (45+7.), Lewis-Skelly (65. – pályán kívül), Rice (83.), Jesus (90+6.)
Kiállítás:
ill. Trossard (45+8.)

Manchester City: Ederson – Gvardiol, Akanji, Dias, Walker (Stones 79.) – Gündogan, Rodri (Kovacic 21.) – Doku (Foden 70.), Silva, Savinho (Grealish 79.) – Haaland Vezetőedző: Pep Guardiola

Arsenal: Raya – Timber (Lewis-Skelly 90+2.), Saliba, Gabriel, Calafiori (Kiwior 74.) – Saka (White 46.), Partey, Rice, Martinelli (Jesus 87.) – Havertz, Trossard Vezetőedző: Mikel Arteta

A mérkőzés összefoglalója:

Az 5. forduló eredményei:

Szombat:
West Ham United – Chelsea 0-3
Aston Villa – Wolverhampton 3-1
Fulham – Newcastle United 3-1
Leicester City – Everton 1-1
Liverpool – Bournemouth 3-0
Southampton – Ipswich Town 1-1
Tottenham – Brentford 3-1
Crystal Palace – Manchester United 0-0

Vasárnap:
Brighton – Nottingham Forest 2-2
Manchester City – Arsenal 2-2

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore