Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Ahogy arról mi is beszámoltunk, az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójában a Manchester City az Arsenalt fogadta, és a parázs hangulatú mérkőzésen végül 2-2-es döntetlent játszottak a csapatok. A második félidőre emberhátrányba kerültek az Ágyúsok, amikor Leandro Trossard-t második sárga lappal kiállították, amiről elmondta a véleményét az Arsenal edzője, Mikel Arteta is.
(Photo by Carl Recine/Getty Images)
Az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta szerint az idény során akár „100 Premier League-meccsen” is kiállíthatnak játékosokat a csapatából a játék újraindításának késleltetéséért, miután Leandro Trossard megkapta a második sárga lapját emiatt a Manchester City elleni vasárnapi 2-2-es döntetlen során.
Trossard-t a játékvezető, Michael Oliver az első félidő közepén figyelmeztette Savinho elleni szabálytalanság miatt. Közvetlenül a szünet előtt a belga játékos újabb szabálytalanságot követett el, majd elrúgta a labdát, miután Oliver sípolt, ezért pedig megkapta a második sárga lapját.
Trossard kiállítása párhuzamba került csapattársa, Declan Rice esetével, amikor a középpályás a múlt hónapban az Arsenal 1-1-es döntetlenje során a Brighton & Hove Albion ellen hasonlóan kapott második sárga lapot a labda elrúgása miatt.
Az Arsenal 2-1-re vezetett a City ellen Trossard kiállításakor, és szinte a teljes második félidőben védekezniük kellett, mielőtt a csereként beállt John Stones a 98. percben egyenlített.
„Nem szeretném kommentálni”
– mondta Arteta, amikor Trossard kiállításáról kérdezték.
„Láttam, és annyira nyilvánvaló, hogy inkább rátok bízom. Már amúgy is nagy bajban voltam amiatt, hogy én mondom meg, mit történt a pályán. Nem az én feladatom, hogy én mondjam meg, hogy mi történik a pályán kívüli.”
Amikor arról kérdezték, hogy a City szélsője, Jeremy Doku elrúgta-e a labdát, amikor az Arsenal szabadrúgást kapott, Arteta így válaszolt:
„Pont erről beszélek. Annyira nyilvánvaló, hogy nem szükséges kommentálni. Ez a második alkalom. Alig várom, hogy a következő 100 Premier League-meccsünkön is 10 játékos játsszon majd 11 ellen vagy 9 a 10 ellen ebben a szezonban. Majd meglátjuk.”
A piros lap után Arteta Ben White-ot hozta be Bukayo Saka helyett a szünetben. White meglepetésre nem kezdett, Jurrien Timber került a jobb hátvéd posztra, míg Riccardo Calafiori első Premier League-meccsén balhátvédként szerepelt.
Erling Haaland szerezte meg a vezetést a Citynek, majd Calafiori egy távoli lövéssel egyenlített, Gabriel pedig fejjel megszerezte az Arsenal vezetését. Arteta nem kívánt nyilatkozni Haalandról sem, aki állítólag Stones késői egyenlítése után Gabriel fejéhez dobta a labdát.
A döntetlennel a City továbbra is a Premier League élén maradt, míg az Arsenal a 4. helyen áll, két ponttal lemaradva Pep Guardiola csapatától.
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt