“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) éllovasának hálóőre, Marc-André Ter Stegen az egész szezonra kidőlt a Villarreal ellen 5-1-re megnyert idegenbeli mérkőzésen.
(Photo by Ibrahim Ezzat/NurPhoto via Getty Images)
A Marca értesülései szerint a Barcelona megnézte a szabadúszó piac adta lehetőségeket, már ami a kapus posztot illeti, miután első számú hálóőre, Marc-André Ter Stegen súlyos sérülést szenvedett és az egész szezont kénytelen kihagyni, amelyről már közleményt is adott ki a klub.
A katalánoknak a német kapus kiesését követően egy olyan portása maradt, akit Hansi Flick szívesen a kezdőbe állítani, mégpedig Inaki Pena. A 25 éves spanyol kapuvédőnek tavaly is megadatott a lehetőség, hogy Ter Stegent pótolja, amit kevesebb sikerrel sikerült abszolválnia a spanyol sajtó és a klub szimpatizánsai szerint is.
A Barcelona potenciális kiszemeltjei Ter Stegen helyére:
– Keylor Navas (legutóbb PSG)
– Jordi Masip (legutóbb Valladolid)
– Tomás Vaclík (legutóbb Albacete)
– Edgar Badia (legutóbb Elche)
– Loris Karius (legutóbb Newcastle United)
A legesélyesebbnek Keylor Navas és Jordi Masip tűnik a spanyol sajtó szerint, ugyanis előbbi egy kiváló hálóőr, aki a Real Madrid kezdőkapusa is volt, utóbbi pedig a Barcelona akadémiáján nevelkedett, ráadásul a Valladolid színeiben kiváló teljesítménnyel rukkolt elő éveken keresztül. A Vaclík és Badia kettős lehet a B-opció, ugyanis mindkettőjüknek van a La Ligában tapasztalata. A legutolsó esetben pedig Loris Karius kerülhet képbe, aki csak az előbbi négy kapuvédő után lenne opció.
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…