Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A Ferencváros csapata szerdán az az Anderlecht ellen lép pályára az Európa-liga főtábláján. Az egykori magyar válogatott játékos, Juhász Roland szerint a magyarok egyértelmű esélyesként utaznak Belgiumba.
(Photo by Barrington Coombs/PA Images via Getty Images)
Juhász Roland korábbi válogatott labdarúgó szerint a Ferencváros esélyesként utazik az Anderlechthez az Európa-liga alapszakaszának nyitókörében, írja az MTI.
A 41 éves egykori hátvéd – aki nyolc évig erősítette a belga együttest – az M4 Sportnak azt mondta, a magyar bajnoknál most nyugodtabb a légkör, mint egykori klubjánál, így őket érzi esélyesebbnek.
“A jelenlegi Anderlechtet nem igazán ismerem, kicserélődött a vezetőség, a stáb, nagy változáson ment keresztül a klub. Sok bizonytalanság van a csapat körül, a tulajdonost nem nagyon fogadták el a szurkolók, ha jól tudom, hét éve nem nyertek semmit. Most egy átmeneti edző van, ez mind a Fradi javára szólhat”
– mondta a 95-szörös válogatott játékos.
Juhász kiemelte, 22 évesen került az Anderlechthez, ahol 30 éves koráig játszott, ott mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, bajnoki címeket, kupagyőzelmeket ünnepelhetett.
“Az volt pályafutásom legszebb időszaka, csúcspontja. Onnan viszont már nem volt feljebb, ez az egyetlen hiányérzet a pályafutásomban”
– mondta a korábbi védő, akinek jelenleg nincs komolyabb kapcsolata a labdarúgással, de a jövőben szívesen dolgozna sportigazgatóként, mert közelebb áll hozzá egy klubnál a keret kialakítása, a csapat felépítése, mint mondjuk a pályaedzői feladat.
“A Fradinál lehet, hogy elégedetlenek a szurkolók a mutatott játékkal, de az eredmények jönnek. Még az edző is keresi a legjobb csapatát, de így is előrébb járnak és nagy esély van arra, hogy jól kezdjék az Európa-ligát”
– jelentette ki a szerdai mérkőzésre előre tekintve.
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember