Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
A Fluminense éléről júniusban menesztett brazil tréner egy másik első osztályú csapatnál kapott lehetőséget…
(Photo by Wagner Meier/Getty Images)
A brazil bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Cruzeiro bejelentette, hogy a továbbiakban a Fluminensével tavaly Libertadores-kupát nyerő Fernando Diniz lesz a csapat vezetőedzője, akivel 2025 végéig szóló megállapodást kötöttek.
Az 50 éves szakember 2022 áprilisától idén júniusig irányította a riói gárdát, amellyel páratlan sikereket ért el az elmúlt bő két évben. Diniz vezetésével a Fluminense 2023-ban előbb a riói állami bajnoki címet, majd nagyszerű menetelés végén novemberben a Libertadores-kupát hódította el, idén pedig a Recopa Sudamericanát is megnyerték. Ezzel szemben idén hullámvölgybe kerültek, és miután a 2024-es Carioca-bajnokságban már az elődöntőben kiestek a nagy rivális Flamengo ellen, az országos bajnokságban is folyamatosan gyengélkedtek, melyet követően június végén a klub vezetősége megköszönte a munkáját.
A hazájában korábban rendkívül népszerű tréner menet közben 2023 júliusa és 2024 januárja között a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte párhuzamosan a Fluminense vezetésével, azonban miután a Selecao hat forduló alatt csak hét pontot szerzett vele a dél-amerikai vb-selejtezőkön, így a tréner menesztése mellett döntöttek. Hat hónappal később Diniz a másik állását is elvesztette.
A Cruzeiro jelenleg a hetedik helyen áll a brazil bajnokságban, de az utolsó nyolc fordulóban csak egyetlen mérkőzést nyert meg. Menet közben a gárda bejutott a legjobb nyolc közé a Copa Sudamericanában, ahol a héten játssza a visszavágót a paraguayi Libertad elleni negyeddöntős párharcban.
A játékosként 2004-ben a Belo Horizonte-i csapatnál megforduló Diniz idén már a harmadik trénere lesz a Cruzeirónak. Az év elejétől áprilisig az argentin Nicolás Larcamón irányította a gárdát, az elmúlt szűk fél évben pedig Fernando Seabra volt a csapat trénere.
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!