Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Az UEFA állást foglalt a nyári Európa-bajnokság egyik legtöbbet vitatott jelenetével kapcsolatban…
(Photo by Ralf Ibing – firo sportphoto/Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalosan elismerte, hogy hibás döntés született a nyári Európa-bajnokság német–spanyol negyeddöntőjében, amikor a bíró nem ítélt tizenegyest Marc Cucurella kezezése után.
Két és fél hónappal az eset után az UEFA játékvezetői bizottságának jelentéséből kiderült, hogy a szabályok szerint büntetőt kellett volna ítélni az esetnél, a játékvezető azonban nem adott tizenegyest a spanyol védő kezezése után. Mint ismert, Cucurella kezezése 1–1-es állásnál történt a hosszabbításban, az angol Anthony Taylor azonban továbbot intett és a VAR sem avatkozott be. A meccset Mikel Merino 119. percben szerzett góljával a – később az Európa-bajnoki címet megszerző – spanyolok nyerték 2–1-re, a németek pedig búcsúztak a tornától.
“A legújabb UEFA-irányelveket követve a kapura lövést megállító kéz és labda érintkezését szigorúbban kell büntetni, és a legtöbb esetben büntetőrúgást kell ítélni – kivéve, ha a védő karja nagyon közel van a testéhez. Ebben az esetben a védő a testhez nem túl közeli karjával állította meg a kapura lövést, ezért büntetőrúgást kellett volna ítélni” – olvasható a szövetség tájékoztatásában.
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…