Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: már tárgyalnak a visszavonult kapussal! – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint az FC Barcelonánál egyre komolyabban gondolkoznak Wojciech Szczęsny szerződtetésén, aki a szolgálatait nemrég a Barcának felajánló Caludio Bravohoz hasonlóan már egyszer bejelentette a visszavonulását.

(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)

 

Az olasz Juventustól a nyáron távozó, azóta a visszavonulását is bejelentő 34 esztendős hálóőr egyre erősödő hangok szerint alternatívát jelenthet a Barcánál a súlyos sérülést szenvedő Marc-André ter Stegen helyén.

A lengyel Meczyki sportújságírója, Tomasz Włodarczyk szerint a katalánok már fel is keresték a korábbi 84-szeres lengyel válogatott kapus ügyeit korábban képviselő CAA Stellar ügynökséget, hogy megvitassák Szczęsny fizetési igényeit, valamint tájékozódjanak a a rutinos kapus elképzeléseit illetően.

Minderről a transzfer-guru, az átigazolási piacon rendre jól értesült Fabrizio Romano is beszámolt már, megjegyezve, hogy konkrét lépéseket még nem tett a Barca, ám Szczęsny valóban az egyik jelölt a lehetséges ter Stegen-utódok listáján – Azon a listán, amelyen Romano szerint a Real Madrid és a Paris Saint-Germain korábbi kiváló hálóőre, a már 37 esztendős, jelenleg klub nélküli Keylor Navas is megtalálható.

A Szczęsny-transzfer érdekessége, hogy állítólag a korábbi válogatottbeli harcostárs, Robert Lewandowski is beajánlotta már honfitársát a Barca-vezetésnek és Hansli Flick vezetőedzőnek.