Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
“Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására…”
A nyolcadik edzőt nevezték ki az elmúlt egy évben…
Több játékosára sem számíthat a Ferencváros…
Két csapat is szívesen látná…
A brazil országos bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Athletico Paranaense a klub korábbi emblematikus játékosát nevezte ki új vezetőedzőjének…
(Photo by Pedro Vilela/Getty Images)
Az Athletico Paranaense a csapat korábbi kiváló játékosát, az argentin Lucho Gonzálezt nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének.
A 43 éves egykori szélső 2021-ben fejezte be aktív pályafutását, melyet követően megszerezte az edzői képesítést és elkezdte edzői ténykedését. González komoly kapcsolatokat épített Brazíliában, mivel az utolsó öt évében az országban futballozott, 2016 és 2021 között az Athletico alkalmazásában állt. Visszavonulása után először az APR asszisztens edzője volt Alberto Valentím és Ricardo Gomes mellett, majd 2022 őszén tíz meccs erejéig irányította a szintén brazil első osztályú Cearát, legutóbb pedig egy éven át Eduardo Coudet másodedzője volt az Internacionalnál.
Hazájában egykor az Huracán és a River Plate csapataiban szerepelt, míg európai légiósévei során a portugál FC Porto és a francia Olympique Marseille csapataiban fordult meg.
A 45-szörös argentin válogatott szélső részt vett a 2006-os világbajnokságon, valamint a 2004-es és a 2007-es Copa Américán. González ugyancak tagja volt a 2004-es athéni ötkarikás játékokon olimpiai bajnoki címet nyerő nemzeti csapatnak.
Lucho teljes pályafutása során összesen 31 különböző trófeát nyert, melynél többet az argentin labdarúgás történetében csak Lionel Messi (44) és Ángel Di María (35) tudhat magáénak.
Az elmúlt egy évben már a nyolcadik különböző edzőjét kinevező Furacao az utolsó hét fordulóban nyeretlen volt a bajnokságban, így visszacsúszott a mezőny 13. helyére, így megköszönték a július óta közreműködő uruguayi Martín Varini munkáját.
🚨Luis “Lucho” González es el nuevo DT de @AthleticoPR
👉🏾Dirigirá al equipo el Jueves ante #Racing por #CopaSudamericana pic.twitter.com/kM5J7E4rpK
— Germán García Grova (@GerGarciaGrova) September 24, 2024
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
“Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására…”
A nyolcadik edzőt nevezték ki az elmúlt egy évben…
Több játékosára sem számíthat a Ferencváros…
Két csapat is szívesen látná…
Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!
Hamarosan meg is műtik a játékost
A Brighton és a Nottingham Forest mérkőzés végén kialakult balhé miatt
Elvették a rendezést az eredetileg kijelölt stadiontól…
A fiatal játékos eddig minden mérkőzésen kezdett a szezonban
Jó régen nem lépett már pályára…
Mikel Arteta elégedett a teljesítményével!
A torinói együttest 1975-1985-ig erősítette, melynek tagjaként rengeteg címet zsebelt be, emellett évekig meghatározó alakja volt az olasz válogatottnak is…
A kispesti csapat csak a másodosztályban sínylődik…
Fantasztikus formában az éllovas…