Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: hiába játszott fölényben a Girona, nem tudták felülmúlni a Rayo Vallecanót! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 7. fordulójának szerdai játéknapját a Girona és a Rayo Vallecano összecsapása nyitotta.

(Photo by Aitor Alcalde/Getty Images)

Komolyabb lehetőség nélkül telt el a mérkőzés első félidejének első fele. A Girona csapatánál volt jóval többet a labda, de a mezőnyfölényüket nem tudták helyzetekké alakítani. A játékrész második felében már némileg nagyobb veszélyben forogtak a kapuk, és a legnagyobb lehetőséget a hazaiak puskázták el. A 36. percben egy balról érkező beadást az ötösön belül lőhetett kapura senkitől sem zavartatva Asprilla, de közelről a léc fölé pattintotta a labdát. Ezen kívül viszont komoly helyzetet nem lehetett feljegyezni, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a felek.

A második félidőben már jóval aktívabban futballozott a Girona gárdája, amely az 59. percben majdnem megszerezte a vezetést Asprilla révén, akinek a tizenhatoson kívülről elengedett bombája a kapufát találta telibe. A 66. percben Tsygankov is távolról próbálta meg bevenni Batalla kapuját, de a lövése kevéssel a léc felett szállt el. A 71. minutumban egy jó passzt követően Gutiérrez került ziccerbe, aki egy jó cselt követően a tizenhatos vonaláról a léc fölé vágta a labdát. A 77. percig kellett várni a Rayo részéről az első kapura lövésig. Egy ellentámadás végén Ratiu vette célba a bal felsőt, de a próbálkozása kevéssel célt tévesztett. A 79. percben aztán egy újabb lehetőséget dolgoztak ki a vendégek, egy beadás után Alvaro Garcia lőhetett közelről kapura, azonban a léc fölé pörgette a labdát. A 82. percben Tsygankov tudott beadni az alapvonal környékéről, és meg is találta Stuanit, aki közvetlen közelről a kapu fölé vágta a játékszert. A Girona az utolsó pillanatokig támadott a győzelem megszerzése érdekében, de ezen az estén nem tudták feltörni a Rayo védelmét. A 96. percben még egy szöglet után Herrera tudott fejelni, ám ez is a kapu felett hagyta el a játékteret, így gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó.

Girona – Rayo Vallecano 0-0 (0-0)
Helyszín:
Estadio Municipal de Montilivi Vezette: J. Munuera
Gólszerzők:
ill.-
Sárga lapok: Tsygankov (20.), Ruiz (58.), Herrera (83.) ill. Diaz (45.), Unai López (64.), Balliu (89.), Ratiu (90+3.)
Kiállítás:ill.-

Girona: Gazzaniga – Gutiérrez, Blind, López, Martinez – Gil (Danjuma 67.), Martin, Herrera, Tsygankov – Ruiz (Stuani 67.), Asprilla (Misehouy 75.) Vezetőedző: Michel

Rayo Vallecano: Batalla – Balliu, Mumin, Lejeune, Chavarria (De Frutos 33.) – Ratiu, Diaz (Gumbau 46.), Valentin, Palazon (Unai López 46.) – Camello (Nteka 78.), Embarba (Álvaro 60.) Vezetőedző: Inigo Perez

A mérkőzés összefoglalója:

A 7. forduló eredményei és további programja:

09.17. Kedd:
Mallorca – Real Sociedad 1-0

09.19. Csütörtök:
Leganes – Athletic Club 0-2

Kedd:
Sevilla – Real Valladolid 2-1
Valencia – Osasuna 0-0
Real Madrid – Alaves 3-2

Szerda:
Girona – Rayo Vallecano 0-0
21:00 Barcelona – Getafe (Tv: Spíler 2)

Csütörtök:
19:00 Espanyol – Villarreal (Tv: Spíler 2)
19:00 Las Palmas – Real Betis (Tv: Spíler 1)
21:00 Celta Vigo – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore