Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szaúd-Arábia: Neymar végre elkezdhette az edzéseket!

Hosszú-hosszú sérülése után újra edzésbe állt az Al-Hilalnál az a Neymar, aki 2023 októbere óta nem lépett pályára keresztszalag-szakadás és meniszkus sérülés miatt.

(Photo by Francois Nel/Getty Images)

 

A szaúdi sztárcsapatnál jelenleg a keretben sem szerepel Neymar, akinek szerződése jövő nyárig szól (egy éves hosszabbítási opcióval – a szerk.) az Al-Hilalnál, ahol a liga előírásainak megfelelően így biztosították, hogy ne lépjék túl az idegenlégiósok számát.

A 32 esztendős brazil klasszis a héten kezdte újra az edzéseket, azok után, hogy a Transfermarkt adatbankja szerint 378 napot, és 56 klubmérkőzést hagyott ki sérülése miatt.

Az Al-Hilal trénere, Jorge Jesus is elismerte, hogy a brazil klasszis túl van a felépülés jelentette kihívásokon, azonban a visszatérését nem fogják elsiettetni.

“Neymar egy sztárjátékos, nem csak az Al-Hilal, de az egész szaúdi futball számára! Sajnálatos módon elveszítettük őt, lényegében egy egész éve küzdött a sérülésével. Örülünk, hogy újra edzésbe állt? Ám arról, hogy mikor térhet vissza, még korai beszélnünk.” – idézi a szaúdi sztárcsapat honlapja a 70 esztendős portugál trénert, aki hozzátette még, hogy ‘Neymar nem regisztrált légiós jelenleg az Al-Hilal keretében, és ez csak akkor fog változni, amikor teljes mértékben úgy érzik, hogy készen is áll a játékra’.