Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Ayoze Perez duplájával hátrányból felállva nyert a Villarreal! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 7. fordulójának csütörtöki játéknapján az újonc Espanyol a Villarreal csapatát látta vendégül.

(Photo by Eric Alonso/Getty Images)

Ahogyan az várható volt a Villarreal irányította a játékot, mely nagyon korán, már a 6. percben közel járt a vezetés megszerzéséhez. Ekkor egy jobbról érkező beadást Perez csúsztatott meg, ami egy védőn megpattant, így Garciának hatalmas bravúrt kellett bemutatnia, és a kapufára tudta tolni a labdát. A folytatásban is a Villarreal irányította a játékot, és a vendégek több ígéretes helyzetet is ki tudtak alakítani, de a befejezésekbe, utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így nem tudták megszerezni a vezetést. A ráadás kezdetén aztán első lövéséből előnybe került az Espanyol! Egy legurított szabadrúgást Jofre lőtt kapura 20 méterről, ami megpattant egy védőn, Conde így nem tudta hárítani a lövést, 1-0! Nem tartott azonban sokáig a hazaiak öröme, ugyanis még a szünet előtt egyenlíteni tudott a Villarreal! Egy jobb oldalról elvégzett szabadrúgást Ayoze Perez tudott senkitől sem zavartatva kapura fejelni, a labda pedig a jobb sarokban kötött ki, 1-1!

A második félidő elején mindkét csapat előtt adódott egy-egy nagy lehetőség. Először az 51. percben Akhomach vette célba a kaput a tizenhatoson kívülről, de az a háló tetejét súrolta. Nem sokkal később Puado lövése okozott riadalmat a Villarreal kapuja előtt, az egyik védő azonban önfeláldozó blokkot bemutatva megmentette csapatát a kapott góltól. Az 59. percben ismét a vendégek előtt adódott egy komoly helyzet, miután egy távoli lövésbe Barry tette bele a lábát, de a támadó érintése után a labda centikkel a bal alsó mellett hagyta el a játékteret. A 63. minutumban aztán már megszerezte a vezetést a Villarreal! Baena passza után Ayoze Perez vállalkozott lövésre a tizenhatoson kívülről, majd védhetetlenül a bal alsóba tekert, 1-2! A vezetés megszerzését követően a vendégek leginkább a gyors ellentámadásokra rendezkedtek be, és átadták a kezdeményezés lehetőségét az Espanyolnak. A hazaiak viszont nem tudtak komoly veszélyt jelenteni a Villarreal kapujára, hiába próbálkoztak becsülettel, végül Marcelino csapata el tudta vinni a 3 pontot az RCDE Stadionból.

Espanyol – Villarreal 1-2 (1-1)
Helyszín:
RCDE Stadium Vezette: A. Quintero
Gólszerzők:
Jofre (45+1.) ill. Perez (45+6., 63.)
Sárga lapok: Lozano (46.), Romero (76.), Puado (90+2.), Cheddira (90+5.) ill. Perez (45.), Conde (85.), Terrats (90+2.)
Kiállítás:ill.-

Espanyol: Garcia – Olivan (Unuvar 72.), Cabrera (S. Gomez 46.), Kumbulla, El Hilali – Jofre (Cardona 80.), Lozano (Gragera 73.), Kral, Tejero (Romero 64.) – Veliz (Cheddira 72.), Puado Vezetőedző: Manolo Gonzalez

Villarreal: Conde – Kiko Femenia, Costa (Navarro 74.), Albiol (Bailly 36.), Cardona – Akhomach (Terrats 80.), Comesana (Parejo 66.), Gueye, Baena (Suarez 65.) – Perez (Pepe 74.), Barry Vezetőedző: Marcelino

A mérkőzés összefoglalója:

A 7. forduló eredményei és további programja:

09.17. Kedd:
Mallorca – Real Sociedad 1-0

09.19. Csütörtök:
Leganes – Athletic Club 0-2

Kedd:
Sevilla – Real Valladolid 2-1
Valencia – Osasuna 0-0
Real Madrid – Alaves 3-2

Szerda:
Girona – Rayo Vallecano 0-0
Barcelona – Getafe 1-0

Csütörtök:
Espanyol – Villarreal 1-2
Las Palmas – Real Betis 1-1
21:00 Celta Vigo – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore