Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A szezonja egyik legnagyobb összecsapására készül a Real Madrid, Carlo Ancelotti pedig ehhez hűen nyilatkozott a vasárnapi madridi derbit megelőzően…
(Photo by Alberto Gardin/NurPhoto via Getty Images)
A tavalyi szezon alapján bátran kijelenthető, hogy a Real Madrid az idei kiírás egyik legnehezebb mérkőzésére készül, hiszen a bajnoki címvédő a Metropolitano Stadionba látogat, az Atletico Madrid otthonában.
Carlo Ancelotti pedig ehhez hűen nyilatkozott a mérkőzést megelőzően:
“Az Atletico Madrid egy nagyon kemény csapat, és a tavalyi szezonhoz képest még tovább tudtak fejlődni, remek játékosokat igazoltak és remek játékot játszanak. A szezon végéig versenyben lesznek a Barcával és velünk a bajnoki cím elhódításáért. Egy kemény mérkőzésre számítok egy kiváló csapat ellen. Az utóbbi időben ezek a találkozók rettenetesen szórakoztatóak voltak, megannyi góllal, hiszen mind a két keretben klasszisok lépnek pályára.
Úgy vélem, hogy a tavalyi összecsapáshoz képest rengeteget fejlődtünk, hatalmas teszt lesz számunkra a mai derbi!”
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A 16. meccsén tizenötödször volt eredményes az idényben…
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…
Így ismét döntetlen az állás!