Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
A spanyol bajnokság (La Liga) 8. fordulójának vasárnapi játéknapján az Athletic Club a Sevillát látta vendégül.
(Photo by Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)
Sevilla lehetőséggel kezdődött a mérkőzés, a 7. percben ugyanis közel jártak a vendégek ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést. Barco tette be a bal szélről a labdát középre, ahol Peque érkezett, de a pörgetése kevéssel a bal sarok mellett hagyta el a játékteret. A teljes félidőben a Sevilla birtokolta többet a labdát, de ezen a Peque lehetőségen kívül nem tudtak nagy helyzetet kialakítani. A játékrész közepétől az Athletic is egyre aktívabbá vált támadásban. A 24. percben Berenguer próbálta meg a bal szélről beívelni a hosszú felsőbe a labdát a kissé kint álló Nyland fölött, de a norvég kapus jól reagált, és lehúzta a próbálkozást. A 36. minutumban aztán megszerzeték a vezetést a hazaiak! Egy Berenguer által beívelt szabadrúgás lecsorgott a középen tartózkodókról, amire a leggyorsabban Jauregizar reagált, ő pedig 14-15 méterről egy védő lába között ellőve a labdát a bal alsóba talált, 1-0! Nem sokkal később Nyalnd hibázott hatalmasat, aki Inaki Williamset hozta ziccerbe, a támadó lövése azonban nem sikerült túl jól, a vendégek hálóőre hárítani tudta a ziccert.
A második játékrész első veszélyes lehetősége a vendégek előtt adódott. Az 54. percben Lukebakio vette célba a bal alsó sarkot, a tekerése azonban a kapufát találta telibe. A 70. minutumban az Athletic járt nagyon közel ahhoz, hogy megszerezzék a második góljukat. Nico Williams passzolta be a labdát a tizenhatoson belülre Berenguernek, akinek a lövése centikkel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Nem sokkal később Guruzeta közeli megpattanó lövése okozott gondot a vendégek kapujánál, Nyland azonban bravúrral leért a próbálkozásra, így a Sevilla meccsben maradt. A 82. percben aztán a hazaiak kapusa, Agirrezabala jutott a kiállítás sorsára, aki nem jól vette át a labdát, majd szabálytalankodott a játékszert megszerező Mateoval szemben, így a hazaiak az utolsó bő tíz percre emberhátrányba kerültek. A 88. percben a csereként beálló Padilla nagy védésére volt szükség, aki Suso szabadrúgását tornászta ki a léc alól. Egy perccel később egy balról érkező beadásnál mentett hatalmasat Berchiche, aki Lukebakio elől tudott tisztázni, megmentve csapatát egy szinte biztos góltól. A 93. percben aztán már összejött az egyenlítés a Sevillának! Ejuke tudott betörni a szélen, majd a beadását Nunez fejelte a felső lécre, onnan pedig Padilláról a hálóba pattant a labda, 1-1! Az utolsó percekben már nem változott a találkozó állása, így a Sevilla élni tudott az emberelőnyével, és megmentett egy pontot a San Mamésben.
Athletic Club – Sevilla 1-1 (1-0)
Helyszín: Estadio San Mamés Vezette: C. S. Grado
Gólszerzők: Jauregizar (36.) ill. Padilla (90+3. – öngól)
Sárga lapok: -ill. Nianzou (55.), Pedrosa (90+7.)
Kiállítás: Agirrezabala (82.) ill.-
Athletic Club: Agirrezabala – Lekue, Paredes, Nunez, de Marcos (Berchiche 71.) – Jauregizar, Vesga (Ruiz de Galarreta 59.) – N. Williams (Padilla 85.), Gómez (Guruzeta 59.), Berenguer (Canales 71.) – I. Williams Vezetőedző: Ernesto Valverde
Sevilla: Nyland – Carmona (Pedrosa 80.), Badé, Nianzou, Barco (Juanlu 46.) – Agoumé (Navas 86.), Gudelj, Peque (Mateo 80.) – Lukebakio, Iheanacho (Suso 60.), Ejuke Vezetőedző: F. J. Garcia Pimienta
A mérkőzés összefoglalója:
A 8. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Real Valladolid – Mallorca 1-2
Szombat:
Getafe – Alaves 2-0
Rayo Vallecano – Leganes 1-1
Real Sociedad – Valencia 3-0
Osasuna – Barcelona 4-2
Vasárnap:
Celta Vigo – Girona 1-1
Athletic Club – Sevilla 1-1
18:30 Real Betis – Espanyol (Tv: Spíler 2)
21:00 Atlético Madrid – Real Madrid (Tv: Spíler 2)
Hétfő:
21:00 Villarreal – Las Palmas (Tv: Spíler 2)
A bajnokság aktuális állása:
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A 16. meccsén tizenötödször volt eredményes az idényben…
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…