A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
Az MLS szombati játéknapján a keleti konferenciát vezető Inter Miami a rájátszásért küzdő Charlotte FC-t fogadta…
(Photo by Michael Pimentel/ISI Photos/Getty Images)
Az Inter Miami némi meglepetésre csak 1-1-es döntetlent ért el a Charlotte FC ellen a Chase Stadiumben. A floridai gárda jobban kezdte a mérkőzést, Messi azonban a nyolcadik percben elpuskázott egy ziccert. Ezt követően a vendégek fokozatosan átvették az irányítást és többször is veszélyeztettek, azonban Callender kapus remek védésekkel óvta meg kapuját a góltól. Az első játékrész második felében ismét a hazaiak bizonyultak aktívabbnak, Suárezék lehetőségei azonban rendre kimaradtak, így az első 45 perc gól nélküli döntetlennel ért véget. A térfélcsere után mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, végül bő tíz perc elteltével Bronico megpattanó lövése Karol Swiderski lábán irányt változtatta védhetetlenül kötött ki az Inter Miami kapujában. A hazaiak azonnal rákapcsoltak és a Charlotte mindössze tíz percig örülhetett az előnynek, a 67. minutumban ugyanis Lionel Messi egy tizenhatoson kívüli, bombaerős átlövéssel bevette Kahlina ketrecét és kiegyenlítette a mérkőzés állását. A hátralévő játékidőben mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de egyik csapat sem tudta megnyerni a meccset: a hazaiaknál nem ítéltek meg egy tizenegyest, a vendégeknél pedig nem adtak meg egy lesgólt, így a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult.
Az Inter Miami továbbra is vezeti a csoportot, a Charlotte pedig megerősítette playoff-helyét. A sérüléséből a közelmúltban visszatérő Messi 16 mérkőzés után 15-15 góllal és gólpasszal rendelkezik az MLS 2024-es alapszakaszában.
Inter Miami – Charlotte FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Messi (67.), ill. Swiderski (57.)
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
Sőt, azóta a második gól is megszületett…
Mikel Arteta csapata csak a hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet…
Már az első félidőben beállították a végeredményt a csapatok!
Dejan Sztankovics csapata másodszor kapitulált a szezonban…
Gulácsi Péter is kivette a részét a győzelemből, a magyar válogatott hálóőr büntetőt tudott hárítani…
A két csapat a szezon eddigi legjobb félidejét produkálta!
Sorozatban ötödik bajnokiján maradt veretlen a diósgyőri csapat!
Az argentin csatár első góljait szerezte az idényben…
Ezzel fél óra alatt jutott mesterhármasig!
A beszámolók dicsérték a teljesítményét…