A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
Diego Martínez lemondása után a Boca Juniors gőzerővel keresi a csapat leendő vezetőedzőjét…
(Photo by Hector Vivas/Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint a Boca Juniors első kiszemeltje az Unión Santa Fét irányító Kily González lett volna a vezetőedzői posztra, az egykori válogatott játékos azonban hűséges aktuális csapata iránt, azonban a klub nélkül Fernando Ortiz nyitott a lehetőség iránt, és hamarosan nyélbe üthetik az üzletet.
A 46 éves argentin szakember augusztus elejéig bő egy éven át irányította a mexikói CF Monterrey-t. Ortiz 61 mérkőzésből 35-ször vezette győzelemre a Rayadost 11 döntetlen és 15 vereség mellett, de a várva várt nagy eredményt nem tudta elérni a csapattal. Korábban a Club Américánál dolgozott, először az U20-as csapatot irányította, majd Santiago Solari menesztését követően 2022 márciusban az első csapat élére nevezték ki, a posztot bő egy éven át töltötte be.
Azelőtt játékosként a Bocában nevelkedett, együtt játszott a klubelnök Juan Román Riquelmével is, de néhány év után távozott és egyéb argentin és mexikói csapatoknál szerepelt. Ortiz hazájában az Estudiantes La Plata (2006, Apertura) és a Vélez Sarsfield (2011, Clausura) csapatával nyert bajnoki címet, míg Mexikóban a 2008-as Clausurát nyerte meg a Santos Lagunával.
A leköszönő Martínez január eleje óta minden sorozatot figyelembe véve 45 találkozón irányította a csapatot, amely ebből húszat nyert meg tizenöt döntetlen és tíz vereség mellett.
A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A 16. meccsén tizenötödször volt eredményes az idényben…
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…