November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund együttese sérülés miatt több hétig nem számíthat egyik legjobb játékosára, Karim Adeyemire.
(Photo by Jan Fromme – firo sportphoto/Getty Images)
A Dortmund együttese a mai nap folyamán közösségi oldalain tudatta, hogy a következő hetekben nem számíthat sérülés miatt Giovanni Reynára, Julien Duranvillre és Karim Adeyemire. A sárga-feketéket a legsúlyosabban ebből a trióból Adeyemi kiesése érinti, hiszen a 22 éves támadó kiválóan kezdte az idényt. A német játékos a hétközi Celtic ellen 7:1-re megnyert BL-mérkőzésen is remekelt, ahol egy mesterhármassal vette ki a részét a kiütéses sikerből. Adeyemi ugyanakkor ezen a mérkőzésen szedett össze egy sérülést, ami miatt a második félidő elején le is kellett cserélni.
A támadó fájdalmat érzett a jobb combjában, és a hírek szerint az orvosi vizsgálatok izomrostszakadást állapítottak meg nála, ami miatt 3-4 hétig a partvonalra szorult, és leghamarabb a válogatott szünet után, november elején térhet majd vissza. A 22 éves futballista kiválása azért érintheti érzékenyen a Dortmundot, mert Adeyemi kiválóan indította a szezont, 8 mérkőzést követően 5 gól és 5 gólpassz áll a neve mellett.
Injury update 🤕 pic.twitter.com/LOnPJoMpk8
— Borussia Dortmund (@BlackYellow) October 4, 2024
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…