Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: kétgólos előnyt adott le hazai pályán a sereghajtó ellen a Bayer Leverkusen – videóval

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 6. fordulójának szombati játéknapján a címvédő Bayer Leverkusen az újonc Holstein Kielt fogadta.

(Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images)

A “Gyógyszertáriak” nagyon erősen kezdték a mérkőzést, ugyanis már a 8. percben kétgólos előnyre tettek szert. A 4. percben egy kontratámadás végén Exequiel Palacios tette le a baloldalra a labdát Victor Boniface elé, aki egy átvételt követően 6 méterről a kapuba lőtt, 1-0! A 8. minutumban Weiner kapus belerúgta a labdát Wirtzbe, akiről Palacios elé pattant, az argentin középpályás pedig kiosztotta második gólpassztá is, miután remekül vette észre Jonas Hofmannt, a 32 éves szélső pedig kilőtte a jobb alsót, 2-0! Azonban még a szünet előtt szépíteni tudott a sereghajtó, a ráadás 5. percében Lewis Holtby tekert a kapu elé egy szögletet, amelyet Geschwill bólintott 5 méterről a kapuba, 2-1!

Az 50. percben Jonathan Tah növelhette volna kettőre csapata előnyét, de lövése picivel fölé szállt. A 69. percben pedig egyenlíteni tudott a Kiel, Jeremie Frimpong szabálytalanságát követően büntetőt kaptak a vendégek, amelyet Jann-Fiete Arp tudott értékesíteni, 2-2! A 73. percben meg is fordíthatta volna a mérkőzést a vendég alakulat, azonban Hradecky védeni tudta Benedikt Pichler fejesét. A 78. percben Hincapie fejelhetett ígéretes helyről, de nem találta el a kaput. A Leverkusen így meglepetésre nem tudta legyőzni a sereghajtó Holstein Kielt és fontos pontokat bukott el, míg a vendégek nagyon fontos egyet gyűjtött be.

Bayer Leverkusen – Holstein Kiel 2-2 (2-1)
Helyszín: BayArena (Leverkusen), Vezette: R. Martmann
Gólszerzők: Boniface (4.), Hofmann (8.) ill. Geschwill (45+5.), Jann-Fiete Arp (69. – büntetőből)
Sárga lap: Frimpong (68.), Tah (80.) ill. Knudsen (60.), Weiner (90+2.)
Kiállítás: ill.

Leverkusen: Hradecky – Tah, Andrich (Hincapie 70.), Tapsoba – Frimpong (Adli 77.), Xhaka, Palacios (A. García 70.), Grimaldo – Hofmann (Terrier 60.), Wirtz, Boniface (Schick 70.). Vezetőedző: Xabi Alonso

Kiel: Weiner – Ivezic, Erras, Geschwill – Becker, Knudsen, Holtby (Remberg 86.), Gigovic (Schulz 71.), Porath (Komenda 86.) – Skrzybski (Pichler 46.), Machino (Arp 46.). Vezetőedző: Marcel Rapp

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 6. forduló eddig eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Augsburg – Mönchengladbach 2-1

Szombat:
Bayer Leverkusen – Holstein Kiel 2-2
Union Berlin – Borussia Dortmund 2-1
VfL Bochum – Wolfsburg 1-3
Werder Bremen – Freiburg 0-1
18:30 St. Pauli – Mainz (Tv: Match4)

Vasárnap:
15:30 Heidenheim – RB Leipzig
17:30 Eintracht Frankfurt – Bayern München (Tv: Match4)
19:30 VfB Stuttgart – Hoffenheim

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore