Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már a női válogatott kerete is jórészt légiósokból áll

A magyar női labdarúgó-válogatott október végén Skócia ellen játszik Európa-bajnoki selejtezőket…

(Photo by Seskim Photo/MB Media/Getty Images)

Az MLSZ hivatalos honlapja hívta fel rá a figyelmet, hogy amíg a magyar férfi válogatottban 16, addig a női nemzeti csapat keretében 15 külföldön légióskodó labdarúgó található.

Eseménydús nyáron vannak túl a női A-válogatott játékosai: Szarvas Alexandra szövetségi kapitány alakulata az Európa-bajnoki selejtező sorozatban harmadikként végzett B ligás csoportjában, ennek eredményeképp október 25-én és 29-én a csoportelsőként továbbjutó skótok ellen játszik az Eb-rájátszás első körében. Az októberi mérkőzésekre több válogatott futballistánk klubváltás után érkezik majd, sőt Csiki Anna személyében megvan az első magyar női labdarúgó, aki a világ legerősebb bajnokságában, az angol élvonalban kap hétről hétre szerepet.

Női válogatott légiósaink közül nyolcan a német, hárman az olasz, ketten a svájci bajnokságban szerepelnek, egy játékos az angol és egy a belga bajnokságban kezdte meg a 2024/2025-ös idény őszi szezonját.

A válogatott csapatkapitányával, Csiszár Henriettával és a sérülése miatt az utóbbi időben a válogatott keretből kimaradó Fördős Beatrixszal is szerződést hosszabbított nyáron az olasz Serie A jelenlegi második helyezettje, az Inter. Csiszár Henrietta összesen 265 percet játszott, s mind a négy fordulóban pályára lépett (legutóbb azonban megsérült, ezért rá nem számíthat a szakmai stáb a skótok ellen). Fördős Beatrix még nem jutott szerephez, kétszer a kispadról nézte a milánói együttes mérkőzését. Kaján Zsanett az olasz élvonal középmezőnyét erősítő Lazio új igazolásaként négy mérkőzésből három találkozón csereként lépett pályára, eddig 40 játékpercet tudhat magáénak.

A Bundesligában szereplő nyolc válogatott játékosunk négy fordulón van túl, Zeller Dóra nevéhez már egy gól is fűződik. Az első osztályban a harmadik helyen álló, tízpontos Leverkusen alapembereként Turányi Lilla 360 percet játszott. A nemrég a Werder Bremenbe igazolt Pápai Emőke csapata mind a négy mérkőzésén szerepelt, összesen 93 percet, míg Németh Hanna három mérkőzésen 211 percen van túl. A hétpontos VfL Wolfsburgban Papp Luca egyszer kapott lehetőséget, Németh Diána idénybeli debütálása még várat magára. Terestyényi Anna a sereghajtó Turbine Potsdam egy mérkőzésén jutott szerephez, a listavezető Bayern ellen védett. Nagy Virág az olasz Sampdoriából a német másodosztály középcsapatához, a Meppenhez igazolt a nyáron, négy mérkőzésen 352 percet játszott.

Szabó Viktória és Csányi Diána is több száz játékpercet tudhat magáénak a svájci első osztály második helyén álló FC Zürichben. Szabó Viktória 572 percet, míg az előző idényben még a Ferencvárost erősítő Csányi Diána 304 percet játszott. A belga OH Leuven új szerzeménye, Pusztai Sára öt mérkőzésen két gólt is szerzett.

Mindig örömmel tölt el, ha az itthon játszók álma valóra válik azzal, hogy külföldre igazolásukkal magasabb szinten űzhetik a futballt. A válogatottnak mindenképpen pozitív, hogy minél többen játszanak erősebb bajnokságban, hiszen annál nagyobb az esélye, hogy magasabb színvonalat tudunk képviselni nemzetközi szinten. Ha egy játékos hétről hétre a legjobbakkal tudja megmérettetni magát, az csak a javára válhat, ez pedig egyértelműen segíti a magyar válogatottat. Mivel a merítési lehetőségünk nem akkora, mint például a német vagy a spanyol válogatottnak, ahol minden posztra van 3-4 hasonló szintű játékos, ezért nyilvánvalóan nem a játékperceket helyezem az első helyre a keret összeállításánál. Úgy gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egy külföldön játszó játékos sokkal nagyobb konkurenciával találja szembe magát, és jobban meg kell küzdenie a játékpercekért, mint az NB I-es labdarúgók” – nyilatkozta Szarvas Alexandra szövetségi kapitány.

A magyar válogatott október 25-én hazai pályán a Bozsik Arénában, majd október 29-én idegenben lép pályára Skócia ellen.