Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hátrányból fordítva gyűrte le a Manchester City a Fulhamet – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójának szombati játéknapján a Manchester City, ha nehezen is, de hozta hazai pályán a kötelezőt.

(Photo by Gareth Copley/Getty Images)

A Manchester City nagy lendülettel kezdte a találkozót és Gündogan, valamint Haaland is egyaránt közel jártak a gólhoz, de a német és a norvég labdarúgó is centikkel a kapu mellé lőtt. A 25. percben ismét Gündogan állt közel a gólhoz, azonban ezúttal sem tudott eredményes lenni. A 26. percben megszerezte a vezetést a Fulham, Iwobi átadását követően Jimenez sarkalta középre a labdát, amire Andreas Pereira csapott le és vágta 3 méterről a kapuba, 0-1! A hazaiak részéről nagyon korán érkezett a válasz, egy szöglet utáni lepattanóra csapott le Mateo Kovacic és 12 méterről kapásból a kapuba lőtt, habár kellett hozzá egy kis szerencse is, hiszen a labda megpattant egy védőn, így Leno számára esély sem volt a hárításra, 1-1!

A második félidő elején, a 47. percben sikerült megfordítania a mérkőzést a Citynek, Bernardo Silva passzát vette át 16 méterre a kaputól Mateo Kovacic, majd kirúgta a jobb alsót, 2-1! Sokáig nem alakítottak ki komoly helyzetet a csapatok, majd a 82. percben Jeremy Doku indult meg egy Rico Lewistól kapott labdával és 16 méterről erőből a balfelsőbe lőtt, 3-1! A 89. percben egy szépen felépített támadás végén Reiss Nelson tette középre a labdát Rodrigo Muniznak, aki 11 méterre a kaputól átvette a labdát, majd a jobb felsőbe lőtt, 3-2! A Manchester City hátrányból fordítva megtudta nyerni a mérkőzést és tapad a Liverpoolra, míg a Fulham maradt a 6. helyen.

Manchester City – Fulham 3-2 (1-1)
Helyszín: Etihad Stadion (Manchester), Vezette: P. Bankes
Gólszerzők: M. Kovacic (32., 47.) J. Doku (82.) ill. A. Pereira (26.), R. Muniz (89.)
Sárga lap: Ederson (90+6.), B. Silva (90+6.) ill. Bassey (65.)
Kiállítás:  – ill.

Manchester City: Ederson – Lewis, Akanji (Walker 62.), Dias, Gvardiol – Kovacic, Gündogan (Nunes 90+1.) – Silva, Foden (Stones 79.), Grealish (Doku 62.) – Haaland. Vezetőedző: Pep Guardiola

Fulham: Leno – Tete (Castagne 77.), Andersen, Bassey, Roginson – Berge (Cairney 69.), Lukic – Traoré, Pereira (Smith Rowe 65.), Iwobi (Belson 77.) – Jimenez (Rodrigo Muniz 78.). Vezetőedző: Marco Silva

A mérkőzés összefoglalója:

A 7. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Crystal Palace – Liverpool 0-1
Arsenal – Southampton 3-1
Brentford – Wolverhampton 5-3
Leicester City – Bournemouth 1-0
Manchester City – Fulham 3-2
West Ham United – Ipswich Town 4-1
18:30 Everton – Newcastle United (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Aston Villa – Manchester United (Tv: Match 4)
15:00 Chelsea – Nottingham Forest (Tv: Spíler 1)
17:30 Brighton – Tottenham (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore