Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Saudi Pro League: nem bírta ki a végéig az Al-Ahli, hátrányból fordított az Al-Hilal – videóval

A szaúdi labdarúgó-bajnokság (Saudi Pro League) 6. fordulójának szombati játéknapját az Al-Ahli és az Al-Hilal összecsapása zárta.

(Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)

A két csapatot tíz hely választja el egymástól a tabellán, és az Al-Hilal eddig minden meccsét megnyerte a szezonban, így a papírforma szerint ezt is simán nyernie kellett volna. Ennek ellenére már a 12. percben vezetést szerzett az Al-Ahli, amikor egy csodálatos indítás után Veiga egyedül mehetett a kapu felé, ahol a kapus felett átemelve a labdát a bal alsó sarokba lőtt. A félidő hátralévő részében jobban dominált az Al-Hilal, ám csak egy lesgólig jutott, amit Mitrovic lőtt be, így a szünetre is marad az 1-0-ás eredmény.

A második félidőben már nagyobb fölényben futballoztak a vendégek, ám betalálni nem igazán tudtak. Az egyenlítésig végül nem kellett sokat várni, hiszen az 56. percben betalált az Al-Hilal, amikor egy szép támadás végén Mitrovic fejelt a bal alsóba. Az Al-Ahli bízott benne, hogy kihúzza a végéig, aztán pechükre a 77. percben Hamidou szabálytalankodott Malcom ellen a tizenhatoson belül, amiért büntetőt kapott az Al-Hilal. Természetesen Mitrovic állt a labda mögé, és magabiztosan értékesítette is a tizenegyest, ezzel vezetést szerezve csapatának. Végül újabb gól már nem esett a mérkőzésen, bár szeretett volna egyenlíteni az Al-Ahli, így maradt a végeredmény, pedig még 10 perc hosszabbítás következett.

Al-Ahli – Al-Hilal 1-2 (1-0)
Helyszín: King Abdullah Sports City (Dzsidda)Vezette: Slavko Vincic (szlovák)
Gólszerzők: Veiga (12.) ill. Mitrovic (56. 78. – büntetőből)
Sárga lap: Ibanez (37.), Majrashi (90.) ill. S. Al Dawsari (78.), Mitrovic (90+4.)
Kiállítás: – ill. –

Al-Ahli: Al Sanbi, Yaslam (Hamidou, 66.), Ibanez, Demiral, Majrashi (Darisi, 90+4.), , Kessié, Al Asmari (Al Nabit, 81.), Veiga (Al Rashidi, 90+4.), Mahrez, Al Birkan (Firmino, 81.), Toney. Vezetőedző: Matthias Jaissle

Al-Hilal: Bono, Al Shabrani (N. Al Dawsari, 46.), Koulibaly, Al Bulayhi, Ruben Neves, Milinkovic-Savic, Joao Cancelo, Malcom (Tambakti, 90+7.), S. Al Dawsari (Kanno, 89.), Mitrovic. Vezetőedző: Jorge Jesus

A 6. forduló eredményei:

Csütörtök:
Al-Ettifaq – Al-Raed 0-1
Al Okhdood – Al-Ittihad 1-2
Al Wehda – Al Feiha 2-2

Péntek:
Al-Khaleej – Al-Kholood 1-0
Al-Riyadh – Al-Qadisiya 2-1
Damac – Al-Shabab 1-0

Szombat:
Al-Nassr – Al Orubah 3-0
Al-Taawon – Al Fateh 2-0
Al Ahli – Al-Hilal 1-2

A bajnokság állása:

Standings provided by Sofascore