Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: a futsal-válogatott másodszor is győzött Ausztria ellen

A szombati 11-0-s győzelem után a magyar futsal-válogatott vasárnap újabb felkészülési mérkőzést játszott Ausztria ellen…

(Photo by Rico Brouwer/Soccrates/Getty Images)

magyar futsal-válogatott a vasárnapi felkészülési mérkőzésen 6-2-es győzelmet aratott Ausztria felett a Haladás Sportkomplexumban.

Sergio Mullor szövetségi kapitány arra hívta fel a játékosai figyelmét a második meccs előtt, hogy semmiképpen se a szombati eredményből induljanak ki a mérkőzésen, ismét csak a tökéletes hozzáállás vezethet eredményre a két új kerettaggal is kiegészült osztrákok ellen.

A találkozó előtt három játékost köszöntött a szövetség nevében dr. Barczi Róbert sportigazgató: a 150. válogatott meccsén pályára lépő Rábl Jánost, a 75. meccsén védő Alasztics Marcellt, valamint a 25. válogatottbeli találkozóját szombaton teljesítő Rutai Balázst.

A mérkőzés magyar helyzetekkel kezdődött, de már korán látni lehetett, hogy jóval nehezebb dolgunk lesz, mint egy nappal korábban. Ha valamivel többet is kellett várni az első gólra, mint szombaton, a vezetést ismét a magyar válogatott szerezte meg, ráadásul Pál Patrik találata után nem sokkal Rutai Balázs is eredményes volt. Ezt követően az osztrákok következtek, Alec Flögel szépített.

Alasztics Marcellnak egyébként is jóval több dolga volt a kapuban, mint szombaton Gémesi Gergőnek, lüktető volt a találkozó, de a nagyobb helyzetek a magyar válogatott előtt adódtak. A szünet előtt Vatamaniuc-Bartha Dávid lövése után is utat talált a kapuba a labda, így 3-1-es magyar vezetésnél ért véget a játékrész.

A második félidőből tíz másodperc telt el, mikor megszereztük a negyedik találatunkat, ezúttal Rafinha beadása után egy osztrák játékosról került a hálóba a labda (4-1). A következő gólt a vendégek szerezték Flögel révén, de ennél közelebb már nem tudtak zárkózni, a végére belehúzott a csapat, Dróth Zoltán és Szabó Lajos góljával alakult ki a 6-2-es végeredmény.

“Az egész heti munkával elégedett vagyok, jól dolgoztak a srácok, és az eredmények is pozitívak voltak, a mai mérkőzés után azonban van némi hiányérzetem. Bebizonyosodott, hogy ha kicsit is elvesztjük a fókuszt, csökken a koncentráció, akkor sokkal nehezebbek lesznek a mérkőzéseink. Ma nem tettünk annyit bele a meccsbe, mint szombaton, ezért lett szorosabb az összecsapás, de a győzelmünk így is megérdemelt volt” – mondta a meccs után Sergio Mullor szövetségi kapitány.

Magyarország – Ausztria 6-2 (3-1)
Magyarország: Alasztics Marcell – Hadházi Sándor, Dróth Zoltán, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Szabó Lajos
Cserék: Gémesi Gergő, Fekete Márk, Rafinha, Rábl János, Suscsák Máté, Szentes-Bíró Tamás, Szalmás Zoltán, Pál Patrik, Rutai Balázs, Nagy Kevin, Kajtár Mátyás