Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Görögország: Koszta Márk góljával nyert idegenben a Volosz! – VIDEÓ

Koszta Márk góljával nyert a görög labdarúgó-bajnokság (Super League Greece) 7. fordulójában a Volosz az Atromitosz vendégeként…

Az Atromitosz otthonába látogatott szombat este a Volosz, a vendég együttesben kezdőként kapott lehetőséget Koszta Márk és Kovács Dániel is. Az első félidő hajrájában a hazai együttes szerezte meg a vezetést Jubitana jóvoltából, majd a gólt követően nem sokkal később emberhátrányba került az Atromitosz. A második játékrész közepén egyenlített a vendég alakulat, a 66. percben Koszta Márk tette fejjel Glavcic elé a labdát, aki néhány igazítás után a hálóba talált. A 68. percben már magát Kosztát ünnepelhették a társak, aki Comba átadását követően lőtt a hálóba. Később a Voloszból is kiállítottak egy játékost, ráadásul éppen Glavcicot, de a csapat megtartotta előnyét. 

A mérkőzés videós összefoglalója IDE kattintva érhető el (Koszta Márk gólja 02:28-tól látható)