Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Az MLS szombati játéknapján a rájátszásért küzdő Philadelphia Union a címvédő Columbus Crew vendégeként lépett pályára…
(Photo by Kirk Irwin/Getty Images)
Az MLS szombati játéknapján a címvédő Columbus Crew izgalmas mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott a Philadelphia Union ellen. A házigazda három perc elteltével magához ragadta a vezetést, miután Chambost jobb oldali szögletét követően Cucho Hernández bólintott közelről a hálóba. A Crew óriási lendülettel kezdett és a mérkőzés elején Blake több nagy védést mutatott be, hogy megtartsa csapat számára az egygólos lemaradást. A kezdeti hazai rohamok után az első játékrész derekánál a vendégek egyre több akciót vezettek és a 25. percben ki is egyenlítettek, Nathan Harriel egy szabadrúgás utáni lecsorgó labdát pofozott közelről a kapuba. Az első játékrész hajráját ismét megnyomta az ohiói gárda és több kimaradt lehetőség után a 41. percben Mohamed Farsi pofozta be az újbóli vezetést jelentő második hazai találatot. Nem sokkal a szünet előtt a Crew tovább növelhette volna előnyét, Cucho közeli helyzeténél azonban hárítani tudtak a védők. Az első játékrész a hazaiak 2-1-es vezetésével zárult. A szünet után a Union az egyenlítés érdekében alaposan rákapcsolt, de a kezdeti rohamokat a Columbus sikerrel verte vissza, majd egyre több veszélyes támadást vezetett. Már az utolsó negyedórán belül jártunk, amikor Cucho Hernández ismét egy szöglet utáni fejessel volt eredményes, 3-1-re módosítva a találkozó állását. Pár perccel később a csereként beálló Jack McGlynn tizenhatos vonalán kívüli lapos lövése talált utat a hálóba, így egyetlen találatra visszazárkóztak a vendégek. A nagy igyekezet ellenére az egyenlítés azonban már nem sikerült, Gazdag Dániel csapata pedig a vereséggel könnyen lehet, hogy le fog maradni a rájátszástól.
Az MLS alapszakaszának utolsó fordulója előtt a Philly nincs playoff-helyen, és már csak akkor vehet részt az utószezonban, ha az utolsó meccsét megnyeri a Cincinnati ellen, közben pedig az előtte álló csapatok hibáznak.
Columbus Crew – Philadelphia Union 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Cucho Hernández (4., 76.), Farsi (41.), ill. Harriel (25.), McGlynn (78.)
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…