Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Nagy Krisztián szerint nem kell még temetni a Kecskemétet

A magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 9. fordulójában az MTK-tól is kikapott a Kecskeméti TE csapata, ám Nagy Krisztián szerint még nincs veszve semmi.

 

A középpályás Nagy Krisztián szerint nem kell temetni a Kecskemét labdarúgócsapatát, amely kilenc forduló után az élvonal tabellájának utolsó helyén áll. A KTE sorozatban ötödik alkalommal kapott ki az OTP Bank Ligában, szombaton ugyanis 3-1-es vereséggel távozott az MTK otthonából, írja az MTI.

Nagy Krisztián elmondta, voltak olyan dolgok, amiket helyre tettek a hét folyamán, jól is kezdődött a mérkőzés a Kecskemét szempontjából – hiszen az ő gólpasszából Lukács Dániel a 13. percben a hálóba talált -, viszont a fővárosiak tíz perc alatt megfordították az állást.

“Nagyon nehéz mit mondani ilyenkor, hiszen nagyon rossz passzban vagyunk, de próbálunk kilábalni belőle. Hinnünk kell magunkban, és akkor szerintem kijövünk ebből a hullámvölgyből”

– vélekedett a 29 éves középpályás, aki eddig 64 mérkőzést játszott és nyolc gólt szerzett az élvonalban.

Hozzátette, a töretlen hit mellett továbbra is keményen kell dolgozniuk, a hibákat pedig átbeszélni a szakmai stábbal és a játékostársakkal, mert még nagyon sok van hátra a bajnokságból, és nagyon szoros idény elé néznek.

“Ha minden héten úgy megyünk neki, hogy nagyon szeretnénk, akkor vissza fogunk jönni. Minden csapat életében vannak rossz periódusok, a miénkben éppen most, de nem kell temetni a csapatot”

– szögezte le.

Nagy úgy fogalmazott, szeretnének bizonyítani az ellendrukkereiknek is, hogy a Kecskemét nem véletlenül szerepel az NB I-ben.

A közelmúltban a KTE jó “ugródeszkának” bizonyult több magyar futballista számára is: Szűcs Kornél például az angol másodosztályba, Szalai Gábor Svájcba, Szuhodovszki Soma Debrecenbe igazolt, ráadásul mindhárman bekerültek a válogatottba, ahogyan Nikitscher Tamás is.

“Úgy gondolom, ez a klubfilozófia, ezt próbáljuk végigvinni, ez a szakmai stábnak is egy feladata, és nekünk, játékosoknak is. Nagyon nagy öröm, ha olyan játékosok kerülnek ki, akik válogatottak lesznek. Ha nevet kellene mondanom, akkor szerintem Katona Bálint lesz a következő”

– vélekedett Nagy Krisztián.

Az egy győzelemmel, két döntetlennel és hat vereséggel sereghajtó Kecskemét a válogatott szünet után, két hét múlva a Puskás Akadémiát fogadja az NB I-ben.