Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: nem tudta legyűrni hazai pályán a Chelsea a Nottinghamet! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 7. fordulójának vasárnapi játéknapján az egyre jobb formába lendülő Chelsea a Nottingham Forestet látta vendégül.

(Photo by Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)

Ahogyan az várható volt, a mérkőzés menetét a Chelsea irányította, jóval többet volt náluk a labda, és több lövéssel is próbálkoztak, mint a Nottingham. Az első nagyobb helyzet mégis a vendégek előtt adódott a 12. percben, amikor Yates közeli fejesét kellett Sáncheznek hatástalanítania. A Chelsea részéről az első nagyobb lehetőségre a 24. percig kellett várni, amikor Madueke lőhetett a tizenhatoson belülről, de a próbálkozása a léc felett hagyta el a játékteret. A 39. minutumban egy labdaszerzés után Murillo indult meg a Chelsea kapuja felé, majd a középhátvéd a tizenhatoson kívülről ballal megeresztett egy életerős lövést, amit Sáncheznek kellett bravúrral oldalra tenyerelnie. A szünet előtti utolsó percekben aztán majdnem megszerezte a vezetést a Chelsea. Madueke Murillotól vette el a labdát majd a centerezése után Palmer lőtt kapura, de az ide-oda pattogó labda végül Sels sarkáról a kapufára pattant, a kapus pedig a gólvonalon meg tudta fogni a labdát, így gól nélküli döntetlent hozott az első 45 perc.

A második játékrész elején aztán jött a hidegzuhany a hazaiak számára, az 50. percben ugyanis megszerezte a vezetést a Nottingham! Ward-Prowse szabadrúgását Milenkovic tudta középre bólintani, amibe Wood ért bele, a labda pedig így a hálóban kötött ki, 0-1! Nem tartott sokáig a vendégek előnye, mivel az 57. minutumban egalizált a Chelsea. Palmer tette a labdát Madueke elé, akinek a lövése a lábak tengerében is utat talált a hosszú alsóba, 1-1! A 78. percben aztán komoly lehetőséghez jutott a Chelsea, Ward-Prowse ugyanis egy egyéni hiba után csak kézzel tudta megállítani a labdát, és ezzel Jacksont, hogy ziccerben lépjen ki, így a játékvezető második sárgával leküldte a középpályást! A 87. percben Cole Palmer egy varázslatos csel után hozta magát nagy helyzetbe, Sels azonban bravúrral védte a lövését, majd a kipattanónál is hárítani tudta a próbálkozást. A ráadás 3. percében Joao Felix fejelhetett volna gólt Neto beadása után, de a portugál 7 méterről leadott fejese elkerülte a bal alsót. A 95. percben aztán mindkét kapu veszélyben forgott. Előbb Williams bal felső sarokba tartó lövését védte nagy bravúrral Sácnhez, majd az ezt követő ellentámadás végén Nkunku közeli fejesét ütötte oldalra Sels. A 103. percben ismét a Nottingham előtt adódott hatalmas lehetőség, Jota Silva fejesénél azonban Sánchez újabb nagy bravúrt mutatott be. Ezt követően már nem alakult ki újabb lehetőség, így mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott.

Chelsea – Nottingham Forest 1-1 (0-0)
Helyszín:
Stamford Bridge Vezette: C. Kavanagh
Gólszerzők:
Madueke (57.) ill. Wood (50.)
Sárga lapok:
Caicedo (22.), Palmer (75.), Cucurella (89.), Colwill (89.), Neto (90+8.), Fofana (90+12.) ill. Ward-Prowse (36.), Williams (89.), Sels (90+5.)
Kiállítás:
ill. Ward-Prowse (78.)

Chelsea: Sánchez – Cucurella, Colwill (Tosin 90+3.), Fofana, Gusto – Fernández (Joao Felix 81.), Caicedo – Sancho (Mudryk 90.), Palmer, Madueke (Neto 90.) – Jackson (Nkunku 81.) Vezetőedző: Enzo Maresca

Nottingham Forest: Sels – Aina, Milenkovic, Murillo, Moreno (Williams 82.) – Yates, Ward-Prowse – Hudson-Odoi (Elanga 82.), Gibbs-White (Dominguez 76.), Anderson (Jota Silva 66.) – Wood (Morato 82.) Vezetőedző: Nuno Espirito Santo

A mérkőzés összefoglalója:

A 7. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Crystal Palace – Liverpool 0-1
Arsenal – Southampton 3-1
Brentford – Wolverhampton 5-3
Leicester City – Bournemouth 1-0
Manchester City – Fulham 3-2
West Ham United – Ipswich Town 4-1
Everton – Newcastle United

Vasárnap:
Aston Villa – Manchester United 0-0
Chelsea – Nottingham Forest 1-1
17:30 Brighton – Tottenham (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore