Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: nem csupán Neymar az egyetlen kiszemelt, lejáró szerződésű játékos! – sajtóhír

Katalán lapértesülések szerint az FC Barcelonánál élénken figyelik a Bayern Münchennel már csupán az idény végéig szerződésben álló Leroy Sané helyzetét.

(Photo by Alexander Hassenstein/Getty Images)

 

A 28 esztendős német válogatott támadó a Sport című napilap beszámolója szerint a Barca egyik fő nyári célpontja lehet. A Bayernnel jövő nyárig szerződésben álló Sané hasonló konstrukció keretein belül érkezhetne a Barcához, mint azt pár nappal ezelőtt, a szintén lejáró szerződésű Neymar esetében is lehetett hallani.

A Neymar-vonallal ellentétben viszont, a korábbi Schalke -és Manchester City-játékos esetleges érkezése tűnik a valószínűbbnek, már csak azért is, mert a jelenleg a Barcát irányító Hansli Flick egyik nagy kedvencének számított korábban Münchenben Leroy Sané.

A Sport kiemeli, hogy miután a Bayernnél nem feltétlenül Sané kontraktusának a meghosszabbítása a prioritás, így még akár a katalánok ügyesen is lavírozhatnak Leroy Sanénál a közös folytatást remélve – Jelen állás szerint a Barca januártól tárgyalhat szabadon a játékossal.