Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Andrés Iniesta bejelentette a visszavonulását, egykori csapattársa pedig érzelmes sorokkal búcsúzott tőle…
(Photo by Jeroen Meuwsen/Soccrates/Getty Images)
Az MLS-ben szereplő Inter Miami alkalmazásában álló Lionel Messi a közösségi oldalán keresztül köszönt el a pályafutását befejező Andrés Iniestától, akivel a Barcelonánál hosszú éveken át csapattársak voltak:
“Az egyik legvarázslatosabb csapattárs vagy, és az egyik, akivel a legjobban szerettem együtt játszani. Iniesta, hiányozni fogsz a labdának, és persze nekünk is! Mindig a legjobbakat kívánom neked, egy fenomén vagy.”
Az argentin és a spanyol klasszis 2005-től 13 éven keresztül játszott együtt a katalánoknál, ahol klubszinten együtt mindent megnyertek.
A 40 éves középpályás 2018-ban távozott a Barcától, majd öt éven át a japán Vissel Kobe futballistája volt, Iniesta azonban a minap bejelentette, hogy nem folytatja tovább pályafutását.
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…