A Lazio kettős emberhátrányban lőtt góllal került előnybe!
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Három fordulót követően továbbra is veretlenül vezeti a 4. csoportot a Nemzetek Ligája A-ligájában a Luis de la Fuente vezette Spanyolország, a spanyolok hazai közönség előtt győztek Dániával szemben, míg a csoport másik találkozóján Szerbia szintén odahaza nyert Svájc ellen…
(Photo by Omar Arnau/Quality Sport Images/Getty Images)
A mérkőzés első lehetősége Dánia előtt adódott, a 3. percben Kasper Dolberg került helyzetbe, kapura tartó lövését azonban védte Raya. A 6. percben Spanyolország részéről Grimaldo eresztett meg egy távoli próbálkozást, Schmeichel könnyedén hárította. A 21. percben Yamal lőtt 16 méterről, a labda pont oda érkezett, ahol Schmeichel állt, így a dán hálóőr kiütötte a kapuba tartó labdát. A 45. percben Lamine Yamal került óriási ziccerbe, a tehetséges támadó viszont a léc fölé lőtt. Az első játékrészben nem esett gól, a spanyolok összességében picit veszélyesebbek voltak.
A fordulást követően az 52. percig kellett várni helyzetig, ekkor Fabián Ruiz lőtt, mely után a labda végül csak az oldalhálót érintette. A 67. percben Morata előtt adódott nagy esély a gólszerzésre, a spanyol csatár kissé kisodródott, Schmeichel pedig jól zárta a szöget és védeni tudott. A 71. percben Yamal lőtt távolról, Kasper Schmeichel ismét résen volt és hárított. A 79. percben megtört a gólcsend, Spanyolország megszerezte a vezetést. Zubimendi elé pattant a labda, aki kapásból lőtt jó 16 méterről, bár Schmeichel beleért a labdába, de az végül áthaladt a gólvonalon (1-0). A mérkőzésen nem született több gól, mindent egybe véve megérdemelt spanyol siker született.
Spanyolország – Dánia 1-0 (0-0)
Helyszín: Estadio Enrique Roca (Murcia); Vezette: Ivan Kruzliak (szlovák)
Gólszerzők: Zubimendi (79.) ill. –
Sárga lap: Raya (90+4.) ill. Hjulmand (23.), Kristiansen (85.), Bah (88.), Nelsson (90+3.)
Kiállítva: – ill. –
Spanyolország: Raya – Porro, Vivian, Laporte, Grimaldo – Zubimendi, Ruiz – Pedri (Merino 62.) – Yamal (Gomez 90+3.), Morata (Joselu 78.), Oyarzabal (Baena 62.). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
Dánia: Schmeichel – Kristensen, Vestergaard, Nelsson – Bah, Höjbjerg, Hjulmand, Kristiansen – Gronbaek (Höjlund 78.), Dolberg (Poulsen 83.), Eriksen (Isaksen 73.). Szövetségi kapitány: Lars Knudsen.
Videós összefoglaló:
A mérkőzés első helyzetére egészen a 17. percig kellett várni, egy nagyon szépen felépített szerb támadás végén Samardzic előtt adódott lehetősége, a nem túl erős lövését könnyedén fogta Kobel. A 32. percben Svájc veszélyeztett, ekkor Embolo került ordító ziccerbe, a csatár azonban a kapu mellé gurított. Az első félidő ráadásában megszerezte a vezetést Szerbia. Samardzic adott középre oldalsó szabadrúgásból, melyet követően a labda Elvediről a saját hálójába pattant (1-0).
A szünet után gyorsan növelhetett volna előnyét Szerbia, a 47. percben a csereként beállt Jovic hámozta át magát Akanjin, majd került nagy helyzetbe, a támadó azonban végül Kobelbe lőtte a labdát. A 54. percben Xhaka eresztett meg távolról egy nem túl erős lövést, melybe először Ndoye ért bele, majd a kavarodás közepette Embolo gurított a hálóba, ám mindkét svájci támadó lesen állt Xhaka lövésének pillanatában, így a gólt nem adták meg. A 61. percben növelte előnyét Szerbia, Mitrovic ért el még éppen a vonal előtt a labdát, betört a tizenhatoson belülre, majd néhány igazítás után védhetetlenül a kapu bal oldalába tekert (2-0). A 66. percben végleg eldőlhetett volna a találkozó sorsa, de Jovic közeli fejesét hárította Kobel. A 71. percben Ndoye harcolt ki tizenegyest Svájc részéről, a megítélt büntetőt végül nem tudta gólra váltani Embolo, a gyengén elvégzett tizenegyest hárította Rajkovic. A mérkőzés eredménye a hátralevő időben nem változott, Szerbia tehát kétgólos győzelmet aratott.
Szerbia – Svájc 2-0 (1-0)
Helyszín: Dubocica Standion (Leskovac); Vezette: Simone Sozza (olasz)
Gólszerzők: Elvedi (45+1. – öngól), Mitrovic (61.) ill. –
Sárga lap: Nedeljkovic (71.), Simic (84.), Samardzic (90+3.) ill. Widmer (23.), Elvedi (44.)
Kiállítva: – ill. –
Szerbia: Rajkovic – Erakovic, Milenkovic, Pavlovic – Nedeljkovic (Simic 73.), N. Maksimovic, Grujic (Jovic 46.), Birmancevic (Cumic 88.) – Samadrzic, Lukic (Zdjelar 53.) – Mitrovic (A. Maksimovic 83.). Szövetségi kapitány: Dragan Stojkovic
Svájc: Kobel – Widmer (Rieder 46.), Akanji, Rodriguez (Garcia 70.) – Elvedi, Freuler, Xhaka, Aebischer (Fernandes 70.) – Amdouni (Zeqiri 70.), Embolo (Monteiro 85.), Ndoye. Szövetségi kapitány: Murat Yakin
Videós összefoglaló:
A csoport aktuális állása:
A Lazio kettős emberhátrányban lőtt góllal került előnybe!
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…