Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női Eb-selejtező: tizennégy légiós a magyar válogatott keretében

A magyar női labdarúgó-válogatott Skócia ellen vív oda-visszavágós párharcot az Európa-bajnoki selejtezősorozat következő körében…

(Photo by Seskim Photo/MB Media/Getty Images)

A magyar női válogatott október végén Skóciával mérkőzik meg az Európa-bajnokság selejtezőjének következő körében.

A mieink október 25-én fogadják a skótokat az első mérkőzésen a Bozsik Arénában, a visszavágóra pedig négy nappal később az edinburghi Easter Road Stadionban kerül sor. Amennyiben a magyar csapat továbbjutna a párharcból, a finn-montenegrói párosítás győztesével kell harcba szállnia az Eb-szereplésért november 27. és december 3. között.

A magyar keretben 14 légiós szerepel, köztük a nemrégiben az angol első osztályú Tottenhambe igazoló Csiki Anna, akinek csapattársa, Martha Thomas a skót válogatott keret tagja. Szarvas Alexandra egy újoncnak, a Budapest Honvéd 21 éves támadójának, Csuhai Viviennek is bizalmat szavazott, azonban sérülés miatt nélkülöznie kell a válogatott csapatkapitányát, Csiszár Henriettát és Németh Diánát is. Visszatérőkről is beszélhetünk, Lauren Brzykcy és Fördős Beatrix személyében.

A FIFA-világranglista alapján a skót válogatott a párharc esélyese (Skócia 23., Magyarország 46. a ranglistán), ellenfelünknél ráadásul nyolc játékos tagja angol élvonalbeli csapatnak. A szigetországiak keretében is vannak visszatérők: a Real Madrid támadója, Caroline Weir és a Manchester United középpályása, Emma Watson hosszú sérülés után ismét kerettag. Egy újonc is bekerült a skót együttesbe, mégpedig a Celtic középpályása, Shannon McGregor. Csakúgy, mint Csiszár Henriettának, a skótok csapatkapitányának is sérülés miatt kell távol maradnia.

“Sajnos még egyetlen edzőtábor sem telt el úgy, hogy mindenkire számítani tudjak. Csapatkapitányunk, Csiszár Henrietta szemüregcsonttörés, Németh Diána bokasérülés miatt hiányzik, a korábban is sérült kapusunk, Bíró Barbara pedig ezúttal csuklótörés miatt nem lesz tagja a keretnek. Viszont nagyon örülök, hogy vannak visszatérőink: Lauren Brzykcy és Fördős Beatrix, sőt egy újonc is bekerült a keretbe Csuhai Vivien személyében. Ami az ellenfelünket illeti, 2019-ben részt vehettek a világbajnokságon, ami már önmagában is jelzi, hogy egy nagyon erős skót válogatottal nézünk szembe. A keretük nagy része topcsapatokban szerepel, ezért kimondhatjuk, hogy nagyobb játékerőt képviselnek, mint mi. A Svájc elleni mérkőzésekhez hasonlóan, mindenképpen a stabil, agresszív védekezésen lesz a hangsúly, kiemelkedő alázatot és odaadást várok el mindenkitől. A mi erőnk a csapategységben rejlik, nincsenek sztárjátékosaink, ezért – mint ahogyan az előző edzőtáborokban is – most is sokat fogunk dolgozni a mentális tényezőkön” – fogalmazott Szarvas Alexandra szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A magyar női válogatott aktuális kerete

Kapusok: Lauren Brzykcy (Vittsjö), Schildkraut Fruzsina (Honvéd), Terestyényi Anna (Turbine Potsdam)
Hátvédek: Fördős Beatrix (Inter), Kovács Laura (ETO FC), Nagy Virág (SV Meppen), Németh Hanna (Werder Bremen), Öreg Cintia (ETO FC), Palakovics Laura (Puskás Akadémia), Szabó Viktória (FC Zürich), Turányi Lilla (Bayer Leverkusen)
Középpályások: Csányi Diána (FC Zürich), Csiki Anna (Tottenham), Kaján Zsanett (Lazio), Könczeyné Fenyvesi Evelin (FTC), Nagy Fanni (ETO FC), Papp Luca (VFL Wolfsburg), Pusztai Sára (OH Leuven), Zeller Dóra (FC Köln)
Támadók: Csuhai Vivien (Honvéd), Nagy Viktória (FTC), Pápai Emőke (Werder Bremen), Siklér Kinga (MTK)