Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a Barca kiütéssel ünnepelte Gavi visszatérését! – videóval

A spanyol bajnokság 10. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén az FC Barcelona hazai pályán 5:1 arányban nyert a Sevilla ellen, egy olyan meccsen, amelyen sok minden az egy év után visszatérő Gaviról szólt.

(Photo by Alex Caparros/Getty Images)

 

Miután csupa jó hírrel szolgálhatott Hansli Flick vezetőedző a Sevilla elleni találkozót megelőzően, joggal bizakodhattak a három pont megszerzésében a katalánok. A Barca kezdőjében, hogy mást ne mondjunk újra ott volt Lamine Yamal; a kispadon pedig egy év után bevetésre várt Gavi, valamint a szezont remek formában kezdő Dani Olmo is – de talán Fermín Lopez jelenlétéről is érdemes külön szót ejtenünk.

Jól kezdte a tallkozót a Barca, amely igazán az első félidő második részében került olyan komoly fölénybe, hogy a Sevillának olykor még a félpályát is komoly gondot okozott átlépnie. A hazai fölény először a 24. percben érett góllá, amikor is Robert Lewandowski büntetőből volt eredményes.

 

Alig négy perc sem telt el a vezető gól után, egy villámgyors Barca-támadás végén, Lamine Yamal visszatett labdáját Jules Koundé remekül lépte át, Pedrit hozva lövőhelyzetbe ezzel, aki remek gólt lőtt mintegy 16 méterről!

 

Az első félidőben a pontot arra a bizonyos ‘I-re’ Lewandowski tette fel, aki a 12. bajnoki találatát is megszerezte, miután remek érzékkel tette bele a lábát Raphinha középre lőtt labdájába.

 

Komoly fölényben volt a Barca, a szinte súlytalan Sevillának az első félidő után egy komolyabb kiütés is benne volt a levegőben.

A szünet után a Barca-fölény megmaradt, ám úgy tűnt a gólok elmaradnak – Egészen a 82. percig, amikor is egy egy őrült rohamba kezdtek a csapatok.

Előbb a csereként beálló Pablo Torre megpattanó lövése hozta el a negyedik Barca-gólt (…)

 

(…) majd szinte a semmiből, a vendégek fiatal belga játékosa, Stanis Idumbo egy kósza ellentámadás végén tudott higgadt maradni.

 

Slusszpoén szintén Pablo Torre nevéhez fűződik, ám talán még ennél is nagyobb öröm a katalán szurkolók számára, hogy ekkorra már pályán volt a Hansli Flicktől pár percet, a csapattársaktól a kapitányi karszalagot megkapó Gavi is.

 

A Barca ekkora különbséggel is megérdemelten nyert, teljessé téve Gavi visszatérésének ünnepét – A találkozó forgatókönyvéhez hozzátartozik, hogy Fermín Lopez szintén pályára lépett, míg Dani Olmo még nem.

 

FC Barcelona – Sevilla 5-1 (3-0)
Estadi Olímpic Lluís Companys, Vezette: R. Bengoetxea
Gólszerzők: Lewandowski (24. és 39. -elsőt büntetőből), Pedri (28.), P. Torre (82. és 88.) illetve Idumbo (87.)
Sárga lap: Fati (74.) illetve Pedrosa (45+4.), Sow (85.)
Piros lap: –

Barca: I. Pena – Koundé, Cubarsi, I. Martinez, Baldé – Pedri (Gavi, 83.), E. Garcia, Casado – L. Yamal (P. Torre, 76.), Lewndowski (P. Vitor, 66.), Raphinha (F. Lopez, 66.), Fati (G. Martin, 76.). Vezetőedző: Hansli Flick

Sevilla: Nyland – Pedrosa (Montiel, 81.), Marcao, Badé, Carmona, Agoume (Idumbo, 70.), Gudelj, Peque (Suso, 46., majd Sow, 70.)) – Lukebakio, I. Romero, Ejuke. Vezetőedző: Francisco Javier Garcia Pimienta

 

Korábban:

Kisebb meglepetésre a Villarreal nem tudta követni az Atlético Madrid illetve a Mallorca példáját, hiszen a “sárga tengeralattjáró” csupán egy pontot szerzett hazai környezetben a szezont gyengén kezdő Getafe ellen – Pontosabban a hajrában engedte ki a győzelmet a kezéből a Villarreal, amely így át is adta harmadik helyét az Atlético Madridnak.

Villarreal – Getafe 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Comesena (44.) illetve Arambarri (87.)

 

A 10. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Alaves – Real Valladolid 2-3

Szombat:
Athletic Club – Espanyol 4-1
Osasuna – Real Betis 1-2
Girona – Real Sociedad 0-1
Celta Vigo – Real Madrid 1-2

Vasárnap:
Mallorca – Rayo Vallecano 1-0
Atlético Madrid – Leganes 3-1
Villarreal – Getafe 1-1
Barcelona – Sevilla 5-1

Hétfő:
21:00 Valencia – Las Palmas (Tv: Spíler 2)

 

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore