Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a véghajrában húzta be odahaza a három pontot a Juventus! – videóval

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 8. fordulójában a Thiago Motta vezette Juventus a Marco Baroni által irányított Laziot fogadta…

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

A mérkőzés első igazán ígéretes akcióját a Juventus dolgozta ki, a 22. percben Vlahovic ugratta ki remek ütemben az előre húzódó Kalulut, akit Romagnoli vágott fel még éppen a tizenhatos vonala előtt. A játékvezető visszanézte az esetet, melyet követően a Lazio védőjének egyből villant a piros lap. Az ezt követő szabadrúgást Vlahovic küldte kapura, a labda nem sokkal, de elszállt a léc fölött. Az első félidőben végül nem született gól.

A második játékrészben egyértelműen érződött a Juventus fölénye Romagnoli kiállítása végett. Az 57. percben Thuram nem túl erős lövése után a labda Gilaról éppen Vlahovic elé pattant, aki közelről a felső lécet találta telibe. Az 59. percben Timothy Weah beadása után Douglas Luiz fejelt nagy ziccerben a kapu mellé. A 81. percben Vlahovic tekert kapura jó 16 méterről, Provedel résen volt és hárította a szerb csatár lövését. A 85. percben megtört a gólcsend, a Juventus megszerezte a vezetést! Cabal beadása után Gila lábáról pattant a labda a saját kapujába (1-0). Thiago Motta legénysége végül ezzel az öngóllal húzta be a három pontot, a torinói alakulat nyolc forduló után továbbra is veretlen, ráadásul mindössze egy kapott gólnál tartanak. 

Juventus – Lazio 1-0 (0-0)
Helyszín:
Allianz Stadion (Torino); Vezette: Juan Lucca Sacchi
Gólszerzők: Gila (85. – öngól) ill.
Sárga lap:
Locatelli (45+2.), Savona (50.), Fagioli (60.), Douglas Luiz (90.) ill. Vecino (90+4.), Pedro (90+5.)
Kiállítás: ill. Romagnoli (24.)

Juventus: Di Gregorio – Savona (Weah 54.), Gatti (Danilo 73.), Kalulu, Cabal – Locatelli (Fagioli 54.), Thuram (Adzic 72.) – Cambiaso, Douglas Luiz, Yildiz – Vlahovic. Vezetőedző: Thiago Motta

Lazio: Provedel – Marusic, Gila, Romagnoli, Tavares (Pellegrini 78.) – Rovella, Guendouzi (Vecino 67.) – Isaksen (Pedro 67.), Dia (Patric 27.), Zaccagni (Castrovilli 67.) – Castellanos. Vezetőedző: Marco Baroni

Videós összefoglaló:

A 8. forduló végeredményei és további programja:

Szombat:
Como – Parma 1-1

Genoa – Bologna 2-2
AC Milan – Udinese 1-0
Juventus – Lazio 1-0

Vasárnap:
12:30 Empoli – Napoli (Tv: Aréna 4)
15:00 Lecce – Fiorentina

15:00 Venezia – Atalanta
18:00 Cagliari – Torino 
20:45 AS Roma – Inter

Hétfő:
20:45 Hellas Verona – Monza (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore