A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
A katalán El Nacional című lap szerint az angol élvonalban szereplő, a Bajnokok Ligájában is érdekelt Aston Villa már januárban szerződtetné az FC Barcelona támadóját, Ferran Torrest.
(Photo by Pedro Salado/Getty Images)
A hírek szerint a birminghamiek spanyol menedzsere, Unai Emery külön kérése, Ferran Torres megszerzése, aki bár 10 alkalommal játszott már a Barcában az idei szezonban, ám ezt többnyire csereként tette.
Az El Nacional szerint a Villa több játéklehetőséget kínálna a 48-szoros spanyol válogatott támadónak, akiért már januárban kész 15-20 millió euró körüli összeget ajánlani az angol csapat – A Barca úgy tudni, legalább 25 millió eurót szeretne kapni.
A Transfermarkt által 30 millió euróra taksált, a katalánokkal egyébként 2027 nyaráig szerződésben álló Torres számára mint tudjuk, nem lenne ismeretlen az angol élvonal, hiszen nevelőegyesületét a Valenciát 2020 nyarán elhagyva, másfél évet eltöltött a Manchester City-nél.
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…