A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 10. fordulójának zárómérkőzése egy igazi kiesési rangadó volt…
(Photo by Omar Arnau/Quality Sport Images/Getty Images)
A találkozó elejétől kezdve a Valencia támadólag lépett fel, aminek meg is lett az eredménye az első negyedóra végén. A hazaiak ugyanis büntetőhöz jutottak José Campana szabálytalanságát követően, a tizenegyest pedig Pepelu értékesíteni tudta, 1-0! A mérkőzés, és a három pont fontosságát az is bizonyítja, hogy a csapatok egyáltalán nem finomkodtak egymással, ugyanis a 37. percig már 8 sárga lapot kellett kiosztania Gil Manzano játékvezetőnek. Az első félidő hajrájáig inkább a mezőnyharc volt a jellemző, majd a 42. percben Fabio Silva lőhetett ígéretes helyről, azonban Mamardashvili bravúrral védeni tudott. A 43. percben viszont már a hazaiak hálóőre is tehetetlen volt, Januzaj lövését ugyan még védeni tudta, de a kipattanót követően Munoz próbálkozását már nem tudta megfogni, a támadással felhúzódó védő az üres kapuba lőtt, 1-1!
A második félidőre a Las Palmas jött ki jobban és meg is fordították a találkozó állását. Az 53. percben Januzaj adott remek labdát Campanának, aki át tudta passzolni Mosquera lábai között a labdát Fabio Silvának, a támadó pedig nem hibázta el a ziccerét, a bal alsóba lőtt, 1-2! A 70. percben ráadásul még nagyobb bajba kerültek a “Denevérek”, ugyanis egy tömegjelenetnél Pepelu meglökte ellenfelét, amelyre felmutatta neki Gil Manzano a második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott. A 83. percben ajándék labdát kapott Hugo Duro, de a támadó elszórakozta a lehetőséget, nagyon rossz passzt adott Guerrának, ezért Cillessen megtudta akadályozni az egyenlítő találatot. Az elpuskázott lehetőséget pedig megtorolta azonnal a Las Palmas, McBurnie átadását Moleiro lőtte a kapuba, 1-3! A hosszabbítás 3. percében visszajött az emberhátrányban játszó Valencia számára a remény, Gaya beadását Tarrega tudta a jobb alsóba bólintani, 2-3! Azonban a hátralévő 5 percben már nem tudtak egyenlíteni a hazaiak, így a vendégek örülhettek. A Las Palmas idénybeli első győzelmével helyet cserélt a Valenciával a tabellán, és jelenleg a “Denevérek” a sereghajtók.
Valencia – Las Palmas 2-3 (1-1)
Helyszín: Estadio de Mestalla (Valencia), Vezette: Gil Manzano
Gólszerzők: Pepelu (14. – büntetőből), Tarrega (90+3.) ill. Munoz (43.), F. Silva (53.), Moleiro (85.)
Sárga lap: Rioja (8.), Ro (30.), Barrenechea (37.) ill. F. Silva (7.), Campana (13.), Essugo (23.), Viti (28.), Cardona (71.), K. Rodríguez (74.), Alex Suárez (77.), J. Munoz (83.)
Kiállítás: Pepelu (70.) ill. –
Valencia: Mamardashvili – Correia (Foulquier 76.), Tarrega, Mosquera, Ro (Gaya 66.) – Canos (Almeida 56.), Pepelu, Barrenechea (D. López 56.), Rioja – D. Gómez (Guerra 76.), Duro. Vezetőedző: Ruben Baraja
Las Palmas: Cillessen – Viti (B. Ramírez 73.)), Alex Suárez, McKenna, Munoz (Herzog 73.) – Januzaj (McBurnie 69.), Essugo, Campana (F. González 60.), K. Rodríguez, Moleiro – F. Silva (Cardona 66.). Vezetőedző: Diego Martínez
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 10. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Alaves – Real Valladolid 2-3
Szombat:
Athletic Club – Espanyol 4-1
Osasuna – Real Betis 1-2
Girona – Real Sociedad 0-1
Celta Vigo – Real Madrid 1-2
Vasárnap:
Mallorca – Rayo Vallecano 1-0
Atlético Madrid – Leganes 3-1
Villarreal – Getafe 1-1
Barcelona – Sevilla 5-1
Hétfő:
Valencia – Las Palmas 1-3
A bajnokság aktuális állása:
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…