Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nevelőcsapata Diego Maradona debütálására emlékezett

Vasárnap ünnepelték a 48. évfordulóját annak, hogy Diego Maradona debütált a profik között…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

Az 1986-os világbajnok Diego Maradona nevelőegyesülete, az Argentinos Juniors az argentin bajnokság (Liga Profesional) vasárnapi játéknapján éppen ugyanazt a Talleres Córdoábát fogadta, mint 1976-ban ugyanezen a napon, amikor a későbbi legenda első mérkőzését játszotta a felnőttek színeiben.

A Bicho igencsak megadta a módját az emlékezésnek, hiszen számtalan módon kedveskedtek a legenda emléke előtt. A mérkőzésen jelen voltak Maradona családtagjai, valamint az a Rubén Aníbal Giacobetti is, akinek a helyére Diego beállt az ominózus mérkőzésen. Még a történelmi cserét is eljátszották, és a Maradona által akkor viselt 16-os számú mezben pályára lépett egy rendezetlen hajú, fiatal focista.

Az akkori 1-0-s vereséggel szemben az Argentinos ezúttal 3-0-ra legyőzte a Tallerest és felkapaszkodott a 28 csapatos mezőny 19. pozíciójába.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!