Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: vezéráldozatokkal járt a Borussia Dortmund elleni feltámadás! – videóval

Mint ismert, a Real Madrid egy pocsék első félidőt követően a másodikban valósággal feltámadt hamvaiból, és 5:2-re kiütötte a Borussia Dortmund együttesét a Bernabéuban, a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában. A hétvégi FC Barcelona elleni El Clásicó előtt a győzelmet sajnos beárnyékolja két kulcsjátékos, Thibaut Courtois illetve Rodrygo sérülése.

 

A hórihorgas belga kapuvédő állapotáról a blancók már közleményben is tudatták, hogy Courtois bal lábában a combközelítő izom sérült, a kapus állapotáról majd a következő napok megfigyeléseit követően kaphatnak pontos képet.

A belga hálóőr játékára a spanyol sajtó szerint lehet esély a Barca elleni El Clásicón, azonban Rodrygo esetében már jóval árnyaltabb a kép.

A 23 esztendős brazil kapcsán ugyanis szintén combizomsérülésről tudni, ráadásul, ahogyan az a fenti videón is látszik, egy ártalmatlannak tűnő szituáció végén kapott Rodrygo a lábához…

A Real Madrid egyelőre csak Courtois sérülését kommentálta, ugyanakkor amiatt sem lehetnek túl optimisták a madridiak, hogy Rodygo már hivatalos csatornáin megköszönte ‘a sok támogatást és szeretetet, hozzátéve, hogy nem tudja milyen súlyos jelenleg a sérülése, ám minden erejével azon lesz, hogy mielőbb visszatérhessen a pályára’.

 

A Real Madrid szombat este 21:00-tól lép pályára a Santiago Bernabéu stadionban az FC Barcelona elleni csúcsrangadón (Tv: Spíler 2)!

 

 

(Borítókép: Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)