Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayern: “Egyértelmű volt, hogy ezen az estén melyik a jobb csapat!”

A következőképpen értékelte a Bayern München vezetőedzője, Vincent Kompany csapata vereségét az FC Barcelona otthonában.

(Photo by Alex Caparros – UEFA/UEFA via Getty Images)

 

A belga tréner szerint ez a meccs kijózanítóan hathat mindenkire, hiszen mint mondta, “egyértelmű volt, hogy ezen az estén melyik a jobb csapat”.

“Veszítettünk, a vereségünkhöz jogosságához pedig kétség sem férhet. Nem akarok komoly elemzésekbe kezdeni, keresgélni az okokat. Mindenki láthatta, mi történt a pályán. Az első gólt ajándékba engedtük, ahogy a másodikat is. A kettő között úgy éreztem, hogy talpra álltunk, veszélyesek voltunk, egyenlítettünk, szereztünk egy meg nem adott gólt is, de hátul túl sokat hibáztunk, könnyű gólokhoz segítve a Barcát.” – idézi a bajorok honlapja Kompanyt.

“A félidőben próbáltunk változtatni, de ez ezen az estén a cserékkel sem igazán sikerült. Gratulálunk a Barcának, hiszen remekül futballoztak, bizonyították, hogy továbbra is a világ egyik legjobb csapata az övék, nagyszerű futballistákkal! Sajnáljuk, hogy nem tudtuk megmutatni a Bayern igazi arcát! Most előre kell tekintenünk, egységen maradnunk, és felkészülnünk a Bochum elleni hétvégi bajnokira… Azt követően pedig a lehető legmagasabb szintet elérve vissza kell térnünk a Bajnokok Ligájába!” – tette még hozzá a 38 esztendős tréner.