Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kl: négy góllal, közte egy Joao Félix-duplával nyert a Chelsea, a Betis nem bírt dán ellenfelével – eredmények

Folytatódott a Konferencialiga alapszakasza a második fordulójával, ahol több magyar légiós is szerepet kapott, de pályán volt a Chelsea is, ahogy a Betis és a Fiorentina is.

(Photo by Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)

A Chelsea-nek eddig tökéletes a mérlege a Konferencialigában, hiszen eddig mindkét mérkőzését megnyerte a ma estivel együtt, ahol a görög Panathinaikosz volt az ellenfele. Végül négy gólt lőttek: Joao Félix duplázott, de Mudryk és Nkunku is betalált. A görögöknek csak egy szépítésre volt ereje, ami Pellistri lőtt.

A Betis azonban nem volt már ilyen jó formában a második mérkőzésén, ahol a dán FC Köbenhavn ellen lépett pályára. A 8. percben vezetést szereztek a spanyolok, azonban a Köbenhavn a 77. percben egy büntetővel kiegyenlített, amire már nem tudott válaszolni a Betis, ami mindössze egy pontot szerzett eddig.

A magyar légiósokat tekintve Csoboth Kevin először kezdhetett a svájci St. Gallen csapatában, ahová nyáron szerződött, de eddig csak  csereként számítottak rá. A 24 éves szélső végül 64 percet játszott, ám csapata nem tudott nyerni. A Fiorentina négy gólt lőtt, és a svájciak csak ráijeszteni tudtak az olaszokra, igaz, kétszer is betaláltak, ezzel mindkét meccsüket megnyerték.

Bolla Bendegúz szintén kezdő volt az osztrák Rapid Wien csapatában, ami az örmény Noah-t fogadta. Az osztrák csapat 1-0-ra nyert is, a magyar játékos pedig végigjátszotta a mérkőzést. Az osztrák csapat két győzelemmel áll a tabellán.

Soós Bence csapata, a Topolya a második mérkőzését sem tudta megnyerni, ellenfele, a Legia Warszawa nagyon sima, 3-0-ás győzelmet aratott felette. A magyar játékos a 74. percben csereként lépett pályára.

A ciprusi Omonia Nicosiában Lang Ádám és a belga Gentben Vancsa Zalán egyaránt a kispadon ülte végig a mérkőzést.

Eredmények:

Panathinaikosz (görög)–Chelsea (angol) 1-4
Real Betis (spanyol)–FC Köbenhavn (dán) 1-1
St. Gallen (svájci)–Fiorentina (olasz) 2-4
Hearts (skót)–Omonia (ciprusi) 2-0
Gent (belga)–Molde (norvég) 2-1
Topolya SC (szerbiai)–Legia Warszawa (lengyel) 0-3
Rapid Wien (osztrák)–Noah (örmény) 1-0
Celje (szlovén)–Basaksehir (török) 5-1
Djurgarden (svéd)–Vitória Guimaraes (portugál) 1-2
Víkingur Reykjavík (izlandi)–Cercle Bruges (belga) 3-1
APOEL (ciprusi)–Borac Banja Luka (bosnyák) 0-1
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Petrocub (moldovai) 2-0
Larne (északír)–Shamrock Rovers (ír) 1-4
Mladá Boleslav (cseh)–Lugano (svájci) 0-1
HJK Helsinki (finn)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 1-0
Olimpija Ljubljana (szlovén)–LASK (osztrák) 2-0
Pafosz (ciprusi)–Heidenheim (német) 0-1
The New Saints (walesi)–Asztana (kazah) 2-0

A Konferencialiga főtáblájának aktuális állása:

Standings provided by Sofascore