Szintén befért a legjobb nyolc csapat közé az Arsenal és az Aston Villa is, az Atalanta végül nem került be
Az alapszakasz utolsó fordulójának összefoglalója
Pep Guardiolának igaza lett, a City-t megérintette a kiesés réme…
Hatalmas bajban Pep Guardiola csapata!
A brazil klub 2026 végéig kötött szerződést a rutinos védővel!
A klubok már megállapodtak a transzferről
Az olasz Lecce fiataljával már megszülethetett a megegyezés…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A játékos ezelőtt hosszabbított az angol klubbal
Szerdáról csütörtökre virradóra rendezték a Libertadores-kupa elődöntőjének második párharcában az első mérkőzést…
(Photo by Wagner Meier/Getty Images)
A Botafogo a második félidőben szerzett öt góljával 5-0-ra kiütötte az uruguayi Penarolt a Libertadores-kupa elődöntőjének első felvonásán. A riói gárda már az első játékrészben is aktívabban futballozott, azonban kevés lehetőséget alakított ki, és a mezőnyfölénye ekkor még a gólok számában sem mutatkozott meg. Az első játékrész gól nélküli döntetlennel ért véget. A szünet utáni folytatásban tovább nyomott a Botafogo, amelynek nemsokára az eredménye is meglett. A gólgyártást Jefferson Savarino nyitotta az 51. percben, aki Luiz Henrique kiugratását követően talált be közelről. Néhány perccel később egy szöglet utáni lecsorgó labdát Alexander Barboza kotort be a hálóba, majd Jefferson Savarino önmaga második, csapata harmadik találatát is bevitte, miután erős, lapos lövésébe Aguerre kapus csak beleérni tudott. A Fogo nyolc percen belül lőtt három góllal küldte padlóra ellenfelét. Az uruguayiak némileg rendezni tudták a soraikat, de képtelenek voltak kijönni a szorításból. A 73. percben született meg a negyedik találat, Luiz Henrique egy kiugrás végén elegáns mozdulattal emelt a hálóba. Kisvártatva Igor Jesus állította be az odavágó végeredményét, aki közelről egy kipattanót fejelt Aguerre felett a gólvonal mögé. A Botafogo története első Libertadores-kupa-döntőjére készülhet, ha megtartja ötgólos előnyét a montevideói visszavágón.
A párharc második mérkőzését a jövő héten rendezik, és a Penarolnak csodára lenne szüksége hozzá, hogy egyáltalán még szorossá tudja tenni a párharcot.
Botafogo – Penarol 5-0 (0-0)
Gólszerzők: Savarino (51., 59.), A. Barboza (55.), Luiz Henrique (73.), I. Jesus (79.), ill. –
Atlético Mineiro – River Plate 3-0
Botafogo – Penarol 5-0
Az egyes párharcok visszavágóit a jövő héten rendezik.
Szintén befért a legjobb nyolc csapat közé az Arsenal és az Aston Villa is, az Atalanta végül nem került be
Az alapszakasz utolsó fordulójának összefoglalója
Pep Guardiolának igaza lett, a City-t megérintette a kiesés réme…
Hatalmas bajban Pep Guardiola csapata!
A brazil klub 2026 végéig kötött szerződést a rutinos védővel!
A klubok már megállapodtak a transzferről
Nem ment mostanában a csapatának
Az olasz Lecce fiataljával már megszülethetett a megegyezés…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A játékos ezelőtt hosszabbított az angol klubbal
Elmesélte, hogy került hozzájuk…
Mellőzte őt legutóbbi klubja…
Lassan minden kirakós a helyére kerülhet…
Egy különleges záradék is belekerült a szerződésébe…
Klubtörténeti pillanat…
Tartalékosak lesznek Hollandiában…
A legjobb nyolc azonban már csak egy csoda folytán lehet meg a madridiaknak…
Holland válogatott játékost szemeltek ki a nápolyiak…
Újabb fiatal csatártehetség a szaúdi csapat radarján…
Jelentős külföldi tapasztalattal rendelkezik…
Elhárultak az akadályok…
Mindketten fontos lépést tettek a továbbjutás felé…
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…