Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női U19: utolsó felkészülési meccseit játssza a magyar válogatott az Eb-selejtező előtt

A magyar női U19-es válogatott október végén két felkészülési mérkőzést játszik Telkiben…

(Photo by Quality Sport Images/Getty Images)

A magyar női U19-es válogatott a november végi koroztályos Európa-bajnoki selejtezők előtt pénteken és jövő hétfőn Ciprus ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzéseit Telkiben.

A válogatott hétfőn költözött be a telki edzőcentrumba, hogy részt vegyen az Eb-selejtezőket megelőző utolsó összetartásán. Rácz Zsófia együttese október 25-én, pénteken 13 órakor és október 28-án, hétfőn 11 órakor mérkőzik meg a ciprusiakkal.

Az összecsapásokról sérülés miatt több alapjátékos is hiányozni fog: Rácz Zsófia szövetségi edző Gyánó Lilire, Harmat Sárára és Nagy Nikolettre az Eb-selejtezőkön sem számíthat, míg a jelenlegi edzőtáborból még távol maradó Sinka Napsugár, Pintér Tekla és Vincze Borbála a tervek szerint már bevethető lesz a tétmérkőzéseken.

“A ciprusiak a B ligában szerepelnek, ennek megfelelően kevésbé erős ellenfélnek számítanak, mint az Eb-selejtező csoportunk bármelyik csapata (Hollandia, Svédország és Skócia), de őket sem szabad lebecsülni, csak megfelelő hozzáállással érhetünk el jó eredményt. A lányoknak az elkövetkezendő két barátságos mérkőzésen van utoljára lehetőségük megmutatni magukat, ezért is szeretnénk mindenkinek játékpercet biztosítani, hiszen a két találkozón mutatott teljesítményük meghatározó lesz a 21 fős Eb-selejtezős keret kialakításakor. Ezzel a korosztállyal eddig három közös edzőtáborunk volt, a jelenlegi összetartás során a hangsúly elsősorban az eddig tanultak ismétlésén, azok csiszolásán van” – nyilatkozta Rácz Zsófia szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A magyar válogatott a november 27. és december 3. között vesz részt az Európa-bajnoki selejtezőkön.

A magyar női U19-es válogatott kerete

Kapusok: Ascher Dóra (Soroksár SC), Schvirján Dóra (Viktória FC), Spilenberg Maja (ETO FC)
Hátvédek: Nyul Petra (Soroksár SC), Török Otília (Puskás Akadémia), Szalay Gyöngyvér (Puskás Akadémia), Acsádi Petra (Szekszárd), Futaki Fruzsina (Szent-Mihály Szeged), Jákri Dóra (Soroksár SC), Csáki Eszter (Viktória FC), Gávris Gabriella (MTK)
Középpályások: Koszó Sydney (Szent-Mihály Szeged), Szarvas Sára (Puskás Akadémia), Kern Fanni (ETO FC), Borzák Lili (MTK), Murár Viktória (MTK), Szabó Dóra (Szent-Mihály Szeged)
Támadók: Túróczy Anna (FTC), Németh Virág (ETO), Csejtei Emília (Viktória FC), Hécz Zsuzsanna (Viktória FC), Égi Barbara (PMFC), Bánfi Gréta (Neulengbach)