Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
A Ferencváros 1-0-s győzelmet aratott az OGC Nice ellen csütörtökön az Európa-liga harmadik fordulójában…
(Photo by Isosport/MB Media/Getty Images)
A Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes a találkozót követően elmondta, hogy azt kapták, amit vártak az ellenféltől:
“Ilyen találkozóra számítottunk előzetesen. A Nizza középpályáról fellépő játékosaira eleinte rosszul reagáltunk, de miután rendeztük a sorainkat, már nem tudtak veszélyes helyzeteket kialakítani. Azt kaptuk az ellenféltől, amit vártunk, és így terveztük, hogy nyerni fogunk. Nem éreztem úgy, hogy a francia élvonalban meghatározó ellenfél jobb lett volna nálunk. Az első két meccs szűk veresége után megérdemelten szereztünk három pontot.”
A két vereség után az első pontjait szerző Ferencváros legközelebb november 7-én a Dinamo Kijev ellen lép pályára az El-ben.
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…
Komoly fejlődésen ment át egy év alatt…