Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: argentin utánpótlás válogatott játékos is a kiszemeltek között! – sajtóhír

Angol és argentin lapértesülések szerint a Manchester United együttese felvehette a kapcsolatot az argentin Lanús együttesével, a fiatal Julio Soler kapcsán.

(Photo by Claudio Villa/Getty Images)

 

A 19 esztendős, paraguayi születésű, ám már argentin utánpótlás válogatott, az U20-aok között ráadásul csapatkapitánnyá is előlépő tehetséges balhátvédet a helyi sportsajtó szerint már több alkalommal is figyelték a helyszínen a “vörös ördögök” képviselői.

A védelem bal oldalán továbbra is erősítésre készülő MU-nál Julio Soler a jövő embere lehetne, és elnézve, hogy a tulajdonosváltás óta a manchesteriek előszeretettel igazolnak feltörekvő ígéreteket (lásd. Leny Yoro), van is realitás egy angliai szerződésre.

Julio Soler neve mifelénk elsősorban egyelőre a dél-amerikai futball szerelmeseinek csenghet ismerősebben (vagy annak, aki követte a párizsi olimpia labdarúgótornáját, ahol az argentin csapatban ott volt Soler is – a szerk.), ám itt jegyeznénk meg, hogy hazájában ígéretes jövőt jósolnak a Lanús-nevelésű játékosnak, aki fiatal kora ellenére már meghatározó játékosa klubjának, amelyben egy híján már félszáz találkozón lépett pályára a felnőttek között.