Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Chris Wood duplázott, a Nottingham a Leicester City otthonából is győztesen távozott! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 9. fordulóját a Leicester City és a Nottingham Forest összecsapása nyitotta.

(Photo by Ritchie Sumpter/Nottingham Forest FC via Getty Images)

Óvatos, tapogatózó játékot hozott a mérkőzés első negyedórája, de a 16. perc végén így is megszerezte a vezetést a Nottingham gárdája. Előbb Buonanotte adta el a saját tizenhatosánál a labdát, majd Justin felszabadítási kísérlete is gyengére sikeredett, amit végül Yates használt ki, és a tizenhatoson kívülről leadott kifelé csavarodó lövése végül utat talált a jobb alsó sarokba, 0-1! Nem tartott azonban sokáig a vendégek öröme, a 23. percben ugyanis egalizálni tudtak a “Rókák”, miután Winks kapta meg a tizenhatos szélénlé a labdát, a centerezésére pedig jól érkezett középen Jamie Vardy, ő pedig közelről a kapuba talált, 1-1! Két perccel később nagyon közel járt a Nottingham ahhoz, hogy ismét előnybe kerüljenek, Dominguez közeli lövését azonban nagy bravúrral védeni tudta a hazaiak kapusa. A 37. percben Hudson-Odoi hozta keresztbe a labdát a tizenhatos előterében, majd célba vette a bal felső sarkot, Hermansen azonban odaért a lövésre, és szögletre ütötte a játékszert.

A második játékrész kiválóan kezdődött a vendégek szempontjából! A 47. percben ugyanis Chris Wood kapta meg a labdát a büntetőterületen belül a kapunak háttal, de az új-zélandi támadó egy védő szorításában be tudott fordulni, és kilőtte a bal alsót, 1-2! Az 56. minutumban nagyon közel járt ahhoz a Forest, hogy még tovább növeljék az előnyüket, de Hudson-Odoi tekerése a jobb kapufán csattant, majd a kipattanót Anderson lőtte kevéssel a jobb sarok mellé. Pár perc elteltével viszont már a kapufa sem mentette meg a hazaiakat. A kapus által előrerúgott labdát Faes fejelte fel a levegőbe a tizenhatoson belül, amire aztán Chris Wood csapott le a leggyorsabban, és átfejelte a kapu felett a játékszert, 1-3! A 69. percben Yates is megszerezhette volna második gólját a mérkőzésen, a középpályás azonban 4 méterről a kapu fölé vágta a labdát. A véghajrában ugyan ment előre a Leicester, de ebben az időszakban is a Nottingham tudott több veszélyt jelenteni az ellenfél kapujára, így teljesen megérdemelten hozta el a három pontot Nuno Espirito Santo csapata, amely így átmenetileg fellépett a tabella 5. helyére.

Leicester City – Nottingham Forest 1-3 (1-1)
Helyszín:
King Power Stadium Vezette: C. Pawson
Gólszerzők:
Vardy (23.) ill. Yates (16.), Wood (47., 60.)
Sárga lapok:
Pereira (35.), Mavididi (46.), Winks (58.), Ayew (88.), Soumaré (90+4.) ill. Moreno (41.), Dominguez (78.), Milenkovic (90+5.)
Kiállítás:
ill.-

Leicester City: Hermansen – Pereira (El Khannouss 68.), Okoli, Faes, Justin – Winks, Ndidi (Soumaré 74.) – Mavididi (Ayew 68.), Buonanotte, Fatawu – Vardy Vezetőedző: Steven Cooper

Nottingham Forest: Sels – Aina, Milenkovic, Murillo, Moreno (Williams 72.) – Yates, Dominguez – Elanga (Sosa 76.), Anderson (Morato 72.), Hudson-Odoi (Jota Silva 76.) – Wood (Awoniyi 81.) Vezetőedző: Rui Pedro Silva

A mérkőzés összefoglalója:

A 9. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Leicester City – Nottingham Forest 1-3

Szombat:
16:00 Aston Villa – Bournemouth (Tv: Match 4)
16:00 Brentford – Ipswich Town
16:00 Brighton – Wolverhampton
16:00 Manchester City – Southampton (Tv: Spíler 1)
18:30 Everton – Fulham (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Chelsea – Newcastle United (Tv: Spíler 1)
15:00 Crystal Palace – Tottenham
15:00 West Ham United – Manchester United (Tv: Match 4)
17:30 Arsenal – Liverpool (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore