Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: elhalasztották az AC Milan soron következő bajnokiját! – Hivatalos

Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, melyek szerint elhalaszthatják a hétvégén esedékes bajnokiját az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan csapatának, akik a Bologna otthonában léptek volna pályára.

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

Elhalasztják az olasz bajnokság (Serie A) 9. fordulójára tervezetett Bologna-AC Milan összecsapást az Emilia Romagnát sújtó áradások és földcsuszamlások miatt.

A halasztás lehetősége már korábban is felvetődött, első körben Bologna polgármestere jelezte, hogy nem támogatják a mérkőzés megrendezését a Stadio Renato Dall’Ara-ban. Ezt követően esetleges megoldásként szóba került, hogy semleges helyszínen, zárt kapuk mögött játszhatják le a csapatok a meccset, erre az esetre az Empoli és Como stadionja merült fel. Végül a ligával való egyeztetés után a mérkőzés elhalasztása mellett döntöttek, melynek pótlásáról majd később születik döntés.

A Milan elnöke, Paolo Scaroni hangot adott nemtetszésének, elmondása szerint ugyanis érthetetlen a döntés, és nem érti, hogy a polgármester miért nem ment bele a zárt kapus mérkőzésbe.

A milánóiakat a versenynaptáruk még sűrűbbé válása mellett azért is érinti érzékenyen a döntés, mert így a 10. fordulóban, a listavezető Napoli elleni rangadón eltiltás miatt nem léphet majd pályára Theo Hernández és Tijjani Reijnders sem, akik eredetileg a Bologna elleni mérkőzés kihagyását követően visszatérhettek volna a pályára.