Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Sunderland tehetségét szemelte ki a Manchester United – sajtóhír

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Sunderland 17 éves játékosára vetetettek szemet a Vörös Ördögök…

(Photo by Ian Horrocks/Sunderland AFC via Getty Images)

Egybehangzó szigetországi sajtóinformációk szerint a Manchester United komoly érdeklődést mutat a Sunderland játékosa, Chris Rigg iránt. Az angol középpályás már 17 évesen alapembere lett a “Fekete Macskáknak”, de ez nem is meglepő, mert remekül teljesít, amivel felhívta magára több Premier League csapat figyelmét is.

Rigg egészen kis kora óta a Sunderland utánpótlásában nevelkedett, a klub első számú keretébe 2023 nyarán került fel. Azóta 37 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a csapat színeiben, amelyeken 6 gólt sikerült szereznie.

Az angol források viszont nem csak a Manchester United érdeklődéséről írnak, korábban szóba hozták a fiatal labdarúgót az Arsenallal, a Manchester Cityvel, a Chelsea-vel, a Brentforddal és a Newcastle Uniteddel is.