Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: nyolcgólos, fordulatos meccsen nem bírt egymással az Inter és a Juventus – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójának rangadóján az Inter a Juventust fogadta, és egy igen gólgazdag és fordulatos mérkőzést játszottak a csapatok. 

(Photo by Emmanuele Ciancaglini/Ciancaphoto Studio/Getty Images)

Már az első félidő igen gólgazdagra sikeredett. A 15. percben Danilo rúgta meg Thuram lábát a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest kapott az Inter. Zielinski állt a labda mögé és magabiztosan a kapu közepébe lőtt, ezzel vezetést szerezve a hazaiaknak. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre sem, mindössze a 20. percig, ekkor Cabal emelte be a tizenhatoson belülre a labdát, majd McKennie önzetlenül Vlahovicshoz passzolt, a szerb pedig közvetlen közelről a kapuba lőtt. A 26. percre viszont már vezetett a Juventus: Conceiaco cselezte ki Mkhitaryant, majd középre passzolt, ahol Weah 3 méterről, estében lőtt a kapu közepébe. A 32. percben ismét a portugál támadott, majd Dimarco mellett a bal alsó sarkot célozta 10 méterről, de Sommer védett. A 35. percben azonban már az Inter egyenlített: Mkhitaryan kényszerítőzött Thurammal, majd az örmény 14 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. Egy perccel később újabb büntetőt kapott az Inter, miután Dumfries a Kalulu combjába rúgott bele a labda helyett a tizenhatoson belül. Ismét Zielinski állt oda, ám ezúttal a jobb alsó sarkot választotta, de Di Gregorio most sem tudott védeni. Ezzel már vezetett is a hazai csapat. A 42. percben Thuram tört be a tizenhatoson belülre, majd Lautaro Martínezhez passzolt, aki az ötös sarkától próbált kapura lőni, ám a labda két védőn is megpattant és szögletre vágódott. A játékrész végére még érkezett egy Juve helyzet is, ekkor Weah 18 méteres próbálkozása centikkel kerülte el a hazaiak kapuját.

A második félidő is igen eseménydús és fordulatos volt. A 49. percben Lautaro Martínez passzolt Dimarcóhoz, az olasz lövését Di Gregorio kiütötte, az érkező Dumfries azonban nem találta el a labdát, pedig az üres kapuba lőhetett volna. Az 53. percben azonban már érkezett a negyedik hazai találat: Zielinski szöglete után Danilo csúsztatta ki a labdát a kapu torkából, majd az ötös sarkánál Dumfries kapura tudott fordulni, és kilőtte a jobb alsó sarkot. A 65. percben Di Gregoriónak kellett résen lennie, amikor Dimarco 25 méteres lövése a bal alsóba tartott, de a Juventus kapusa szögletre tisztázott. A 67. percben egy kifejelt labdát Barella lőtt kapura kapásból, a Vlahovics lábán megpattanót lövés a léc alá tartott, de Di Gregorio nagyot védett. Folyamatosak voltak a hazai helyzetek. A 70. percben egy újabb szöglet után alakult ki helyzet, Lautaro fejelhetett tisztán, a labda a kapu mellé szállt. Aztán végül a 70. percben, szinte a semmiből szépített a Juventus: elvesztette a labdát a hazai csapat, Cambiaso passzolt McKennie-hez, aki Yildizt ugratta ki, a török tehetség pedig a bal alsó sarokba lőtt. A 766. percben az Inzer kontrázott, ahol Thuram passzolt Lautaro Martínezhez, az argentin pedig 12 méterről lőtt a kapu fölé. A 80. percben már akár egyenlíthetett volna a Juve, amikor Savona beadása után Yildiz előzte meg Dumfriestde lövését nem tudta leszorítani, így a labda a kapu fölé szállt. A 82. percben azonban már összejött az egyenlítés a vendégeknek: Conceiaco remekül emelte át a labdát Yildizhez, aki 8 méterről lőtt a bal alsó sarokba, Sommer csak beleérni tudott. A végére elfáradt az Inter, és nem tudott válaszolni erre a találatra, így maradt a pontosztozkodás a végére is.

Inter – Juventus 4-4 (3-2)
Helyszín: San Siro (Milánó) Vezette:
Gólszerzők: Zielinski (15. – büntetőből, 37. – büntetőből), Mkhitaryan (35.), Dumfries (53.) ill. Vlahovic (20.), Weah (27.), Yildiu (71. 82.)
Sárga lap: Pavard (59.), Dumfries (75.) ill. Danilo (52.)
Kiállítás: – ill. –

Inter: Sommer – Pavard (Bisseck, 63.), De Vrij, Bastoni – Dumfries, Barella, Zielinski (Frattesi, 63.), Mhitarjan, Dimarco (Darmian, 77.) – M. Thuram (Taremi, 87.), L. Martínez. Vezetőedző: Simone Inzaghi

Juventus: Di Gregorio – Cambiaso, Kalulu, Danilo (Gatti, 77.), Cabal – Locatelli, Fagioli (Yildiz, 62.) – T. Weah (Savona, 62.), McKennie (K. Thuram, 83.), F. Conceiaco – Vlahovics (Mbangula, 77.). Vezetőedző: Thiago Motta

A 9. forduló eddigi eredményei és további programja:

Péntek:
Torino – Como 1-0
Udinese – Cagliari 2-0

Szombat:
Napoli – Lecce 1-0
Atalanta – Verona 6-1

Vasárnap:
Parma – Empoli 1-1
Lazio – Genoa 3-0
Monza – Venezia 2-2
Inter – Juventus 4-4
20:45 Fiorentin AS Roma

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore