37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
A magyar első osztályú női labdarúgó-bajnokság (Simple Női Liga) 9. fordulójában az éllovas ETO FC Győr hazai, a címvédő Ferencváros idegenbeli mérkőzést játszott…
(Photo by Valerio Pennicino – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
Óriási meglepetésre az előző három kiírás mindegyikét megnyerő Ferencváros egymást követő második vereségét szenvedte el az idényben, miután ifj. Albert Flórián tanítványai az ETO elleni rangadó elbukása után 1-0-ra kikaptak a Diósgyőri VTK vendégeként. A Fradit öt év után újra legyőző miskolciak gólját Nagy Panna büntetőből szerezte.
Az éllovas ETO FC Győr eközben hozta a kötelezőt és minimális különbséggel felülmúlta a Budapest Honvédot, ezzel a továbbra is százszázalékos rábapartiak hatpontos előnnyel vezetik a bajnokságot a címvédő előtt. A harmadik helyezett MTK Budapest szintén begyűjtötte a három pontot, amely ezzel pontszámban beérte a Ferencvárost. A két fővárosi csapat versenyfutása azért lehet pikáns, mert az alapszakasz végeztével az első két helyezett jut be a bajnoki döntőbe, és jelenleg fej-fej mellett állnak.
A szombati játéknap legnagyobb különbséget hozó mérkőzésén a Szekszárd Taylor Brianna Nicole mesternégyesével ütötte ki a szombathelyi Viktória FC-t, ezzel a két csapat helyet cserélt egymással a kilencedik-tizedik pozícióban.
A kieső helyen továbbra is a két nyeretlen csapat, a Soroksár és az Astra Hungary tartózkodik.
Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC 1-0
ETO FC Győr–Budapest Honvéd 1-0
Soroksár–MTK Budapest 0-4
Szekszárd–Viktória FC 7-0
Szent Mihály–Astra Hungary 2-1
Puskás Akadémia–PMFC vasárnap, 14:00
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt